Ugrás a tartalomra

Elkapták a kedd hajnalban a főutcán randalírozó fiatalt

minap.hu//Miskolc Televízió
Utoljára módosítva
2022. július 06. szerda 13:21
Először a Centrumnál ült bele egy virágágyásba, amit elkezdett kitépkedni. Megbírságolták, de ő a Városház tér irányába haladva további növényeket rongált meg és a színház egyik hirdetőtáblája sem úszta meg sértetlenül a találkozást. A rendészek értesítésére végül a rendőrök elfogták és előállították a férfit.

Július 5. kedd hajnalban a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai a térfigyelő kamerák képén keresztül észlelték, hogy a Centrumnál, a szökőkút mellett beszélget egy négyfős társaság. Egyikük egy idő után úgy döntött, hogy a mellettük található virágágyásban pihen meg. Idővel ez a pihenés átcsapott a virágok kitépésébe, ekkor léptek közbe a rendészek, akik a legnagyobb mértékű helyszíni bírságot, 50 000 forintos büntetést szabtak ki rá.

Fotók: MIÖR//Horváth Csongor

A vandál nem tanult az esetből, ugyanis társaival eztán elindultak a Városház tér irányába, ő pedig úgy érezte, még több növényen áll bosszút: fákat, virágokat tépkedett ki útközben, illetve a Miskolci Nemzeti Színház egyik hirdetőtáblájában is ellenfelet látott.

A rendészek ezen a ponton értesítették a rendőröket, akik a Pátra-tömbnél érték utol a csapatot. A növényirtó fiatalember előállították és eljárás indult ellene - mondta el a Miskolc Televízió számára Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója.

Programok

Jelenleg nincsenek programok!