Ugrás a tartalomra

„Elkerülni nehéz témákat gyáva dolog, én pedig nem akarok gyáva lenni” – Péterfy-Novák Éva a miskolci könyvhéten

Muntyán Bernadett
Utoljára módosítva
2019. június 18. kedd 14:48
Erőltetett szülés következtében mentálisan sérült baba, aki csupán 7 évet élhetett, bántalmazó kapcsolat, újabb baba elvesztése, családon belüli szexuális abúzus, öröklött szörnyetegszerep, szégyen, hallgatás, áldozatszerep – ha néhány szóval kellene jellemezni Péterfy-Novák Éva könyveit (bár ez lehetetlen!). A miskolci származású írónő pénteken, az Erzsébet téren dedikált. A rajongók előtt pedig mi is elcsíptük azt az írót, aki nők ezreinek vált szócsövévé azzal, hogy „nem félt elmondani, amiről mindenki hallgat”.

A miskolci – vagy ahogyan ő mondja: diósgyőri – születésű írónő 2018-ban azzal robbant be a köztudatba, hogy beavatta olvasóit élete legnehezebb időszakába. Először blogján, majd az Egyasszony című könyvében regényként is megírta kislánya, Zsuzsi történetét. Péterfy-Novák Éva azzal vált nők ezreinek szócsövévé, támaszává, példájává, hogy „nem félt elmondani, amiről mindenki hallgat”. Májusban pedig megjelent az Apád előtt ne vetkőzz című második regénye, melyben egy másik kemény témához nyúl, a családon belüli szexuális abúzushoz.

„Na, melyik tetszett a legjobban?” – fogadott Péterfy-Novák Éva, az Erzsébet tér melletti kávézó teraszán, a péntek délutáni hőségben. – A héten olvastam el a háromból két könyvedet, a legújabbnak még nem értem a végére, de azt hiszem, ezt megérted. A könyv közben úgy érzem, néha meg kell állnom, levegőt kell vennem, abba kell hagynom a sírást – válaszolom, mire bőszen bólogat, és megígérteti velem, hogy amint elolvasom a könyvet, megírom neki, hogy tetszett.

minap.hu: Az Egyasszony nagyon rövid idő alatt nagyon szép pályát írt le: amellett, hogy nők ezrei olvasták és olvassák a mai napig, színpadra is vitték, monodráma készült belőle, most pedig, ha minden jól megy, meg is filmesítik. Szerinted mitől lehet ez a könyv ekkora siker?

Péterfy-Novák Éva: Szerintem azért, mert az emberek ki vannak éhezve arra, hogy olyan témákat feszegessünk, amiről nem szoktunk beszélni: családon belüli erőszakról, vagy arról, milyen egy fogyatékos gyerekkel élni otthon, vagy, hogy milyen volt 1984-ben gyereket a világra hozni, hogy mennyire lehetetlen volt az, hogy az orvosválasztáson kívül bármibe beleszóljon az ember. Írtam egy könyvet, amit naplóként a saját szemszögemből, a saját magam által megélt igazságot írtam le. Hogy ez-e az objektív igazság, azt nem tudom.

minap.hu: Kerestek meg olyan nők a könyv után, akiknek vagy fogyatékos gyermekük van, vagy bántalmazott kapcsolatban élnek?

P.-N. É.: Rengetegen! Én viszonylag jó hallgatóság vagyok, én tényleg minden levelet elolvasok, mindenre válaszolok, minden telefont felveszek. Az Apád előtt ne vetkőzz kapcsán még több levelet kapok. Ilyenkor csak azt tudom tenni, hogy megadom 4-5 szakembernek a nevét. Reményeim szerint belátható időn belül sikerül létrehozni egy alapítványt, ami ingyenesen tud majd ilyen segítséget nyújtani bajban lévő nőknek: pontosabban fogyatékos gyermeket nevelő szülőknek, szexuális abúzus áldozatainak, és súlyos betegségen átesett gyógyulóknak.

minap.hu: Azt nyilatkoztad egyszer, te nem tudsz olyanról írni, amihez nincs közöd valamilyen szinten, ami ne jelent volna meg valamilyen formában, az életedben. Tehát az Apád előtt ne vetkőzz esetében is vannak személyes vonatkozások?

P.-N. É.: Abszolút! Ez nem azt jelenti, hogy nekem mindent meg kellett élnem, ami a könyvben van, de közöm kellett, legyen hozzá, az biztos. Velem is történt hasonló: 3-4 éves lehettem, amikor nagy fiúk elkaptak egyszer, aztán utána volt szomszéd bácsi, majd tanár, utána orvos, később masszőr. Ezt a könyvet terápiás segítséggel írtam, így ma már tudom, hogy valószínű azért nem védekeztem ezek ellen, mert az első ilyen élmény nagyon kis koromban ért. Ugyanis, ha 6-8 éves kor előtt éri az embert az első ilyen élmény, akkor nem tanul meg ellene védekezni, hanem azt hiszi, hogy ezt vele meg lehet tenni. Én konkrétan így jártam, azt gondoltam, ezt velem meg lehet tenni, és abszolút magamat hibáztattam érte.

minap.hu: Az Apád előtt ne vetkőzz utószavában leírod, hogy több mint fél tucat áldozattal készítettél interjút, és rengeteg jegyzőkönyvet olvastál. Sikerült elkövetővel is interjúznod?

P.-N. É.: Nem. Ezt ki vállalná fel?... Ezért nem tudjuk biztosan azt sem, hogy az elkövetők, vagy a szexuális ragadozók nagy része átesett-e gyerekkorában ilyen dolgon, vagy bántották-e gyerekkorában, mert el sem jutunk odáig, hogy az elkövető bevallja. Pedofil bűncselekményt, szexuális erőszakot nem szokás bevallani… Én egy 20 évvel ezelőtti élményből dolgoztam: elhangzott egy nagyon részeg ember szájából egy bulin egy mondat, mely szerint, amikor pelenkázza a gyerekét, merevedése van. Plusz jegyzőkönyvet olvastam, és kaptam hozzá szakmai segítséget is gyámügyben dolgozóktól. Van a könyvben például egy súrolókefés jelenet, ami konkrétan megtörtént 2008-ban – minden szexuális aktus megtörtént valakivel…

minap.hu: Próbálsz rámutatni arra – a nagyapa révén –, hogy miért lehet valakiből szörnyeteg. Mind a két oldalt megmutatod érzelmi szemszögből is, és nincs ítélet a szereplők feje fölött. Rávilágítasz arra, nem így születnek az elkövetők, hanem így „szocializálódnak”.

P.-N. É.: Ez volt a levéltári és gyámügyi kutatások eredménye, hogy az elkövetők korábban bántalmazottak voltak. A nagyapa szál igazából teljes fikció, csak egy-egy jegyzőkönyvből kiragadott mondat van, amire aztán én ezt felfűztem. A tapasztalataim azt mutatják, hogy az elkövetők csaknem fele hordoz magában egy áldozati emléket. De ezt megint nem tudjuk pontosan, mivel a szexuális ragadozók ezt a legritkábban vallják be, mert azzal, ha elmesélné, hogy vele mi történt, elismerné azt is, hogy ő mit tett. A statisztika azt mondja, hogy minden ötödik családban fordul elő szexuális abúzus, de a szakemberek azt mondják, ettől sokkal többen. Csak túl nagy az elhallgatás... Sőt a fiú áldozatok még kevésbé beszélnek róla. Remélem, egyszer elérjük azt, hogy erről nem lesz ciki beszélni. A könyv is azzal végződik, hogy vajon meg lehet-e szakítani ezt a generációs, öröklött traumát.

minap.hu: Melyik szereplő szemszögéből volt nehezebb írni?

P.N.É.: A nagyapát nehezebb volt megírni, sokkal. Amikor a nagyapával készen voltam, egy évre félre kellett tennem az egészet. Eszter felnőtt kora is nehéz volt: aokkal hosszabban és részletesebben írtam meg korábban, aztán, amikor újraolvastam, kidobtam a háromnegyed részét, mert éreztem, hogy nem kell, sőt volt olyan is, amiről éreztem, nem bírja már el a papír.

minap.hu: Szándékos volt-e, hogy olyan bántalmazásokról írtál, ahol az elkövető azzal menti fel önmagát, hogy ő szerelmes a lányába, unokájába, leány rokonába, és azért teszi, amit tesz?

P.-N. É.: Az a félelmetes, hogy a hat teljes interjúból öten így élték ezt meg. De ez semmiképpen nem nevezhető szeretetnek. Az ugyanis, ha kihasználja valaki a másik testét, az nem szeretet. Azért veszélyes erre azt mondani, hogy ez szeretet, mert az áldozat éppen emiatt nem védekezik, mert saját magát hibáztatja, mivel elhangzik ez a szó, hogy szeretet. És ez egyáltalán nem az!

minap.hu: Négy évig dolgoztál ezzel a könyvvel. Ezalatt ennyi borzalommal találkozni, ezt hogy lehet kibírni ép ésszel?

P.-N. É.: Így, hogy egy évre félretettem. Nagyon nehezen készült, nem tudtam egyhuzamban sokat foglalkozni vele, 5 napnál többet nem bírtam dolgozni rajta. Két blokkban írtam meg a könyvet, és amikor a nagyapa része elkészült, akkor tényleg azt éreztem, hogy ha bárki kiejti azt a szót előttem, hogy pedofil, vagy szexuális ragadozó, akkor azt eltakarítom a környezetemből. Aztán egy év pihenés után 2-3 hónap alatt be is fejeztem, pedig totál átírtam az egészet.

minap.hu: Mikor megjelent a könyved, milyen érzések kavarogtak benned?

P.-N. É.: Nagyon féltem. Annyira, hogy nem is aludtam már a megjelenés előtti napokban. Sokkal pozitívabbak a visszajelzések, mint amit én álmodni mertem.

Köszönöm!

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolctapolcai út mellett
-
Lovagi Tornák Tere
-
Diósgyőri vár felső várudvar
-
Diósgyőri vár
-