Ugrás a tartalomra

Elkészült az Avasi kilátó fejlesztése

Létrehozva
A Miskolc iránytűjének is nevezett épület díszkivilágítását szombaton, karácsonyi fényeit pedig vasárnap kapcsolják majd fel.
Kép

Megújult és a héten át is adják az Avasi kilátót. Az idén hatvanéves tévétoronyot, Miskolc ikonikus épületét sokévnyi méltatlan mellőzöttség után a Kilátó ReStart program részeként, az Európai Unió által biztosított forrásnak köszönhetően felújították. A modernizálás és átépítés után az állványzatot a napokban elbontották, az épület pedig teljes egészében láthatóvá vált – írja közleményében a polgármesteri hivatal sajtóosztálya. 

Mint hangsúlyozták, az épület karakteres és ismert vonásainak megőrzése mellett korszerű, az átalakítás korának ismérveit is felvonultató kilátó jött létre. A nyitott teraszok és a zárt tér felületeit felhasználva egy high-tech élménytér kialakítása volt a cél. 

„A beruházás során a teljes épületet statikailag megerősítették, energetikailag korszerűsítették, kicserélték a közönségforgalmi terek burkolatát, újrafestettek, nyílászárókat cseréltek, az emeleti szinten pedig egy vendéglátóhelyet alakítottak ki. Továbbá, kialakították a rendezvények megszervezésére, valamint a vendéglátó és kereskedelmi funkciók ellátására alkalmas alapinfrastruktúra csatlakozási pontjait” – áll a közleményben. 

Azt írják, a Miskolc iránytűjének is nevezett, szimbolikus épület új díszkivilágítást is kapott, amit először december 16-án, szombaton kapcsolnak fel. 

– Az ünnepélyes eseményre mindenkit várnak a Szent István térre, ahol Veres Pál, Miskolc polgármestere délután öt órakor felkapcsolja a felújított Avasi kilátó fényeit. Majd december 17-én (vasárnap) 16:40-kor, ugyancsak a Szent István téren, a polgármester felkapcsolja a felújított Avasi kilátó karácsonyi kivilágítását. 

A közlemény leírja, a „Történelmi Avas turisztikai fejlesztése” című projekt 1.5 milliárd forint TOP-os forrásból valósult meg, és célja a terület komplex turisztikai fejlesztése volt.
 

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.