Ugrás a tartalomra

Elkészült az M30-as autópálya Tornyosnémetiig tartó szakasza

Létrehozva
Átadták az M30-as autópálya Miskolc és Tornyosnémeti között megépült szakaszát kedden.
Kép
Fotó: MTI/Vajda János

Nagy Róbert Attila, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója a Tornyosnémeti határában tartott ünnepségen elmondta, az 56,8 kilométer hosszú új sztrádaszakasz megépítésével Miskolc és Kassa között gyorsforgalmi úton lehet közlekedni, amely része a 3300 kilométer hosszú, a Balti-tengertől Romániáig, illetve Görögországig tartó Via Carpatia közlekedési folyosónak.

Az érintett országok közül Magyarország készült el leghamarabb az útvonal rá eső részével, a 221 kilométer hosszú útvonal hazai szakasza Kassánál lép be az országba, majd Miskolcot és Debrecent érintve Nagykerekinél folytatódik Románia felé - mondta a vezérigazgató.

A nettó 180 milliárd forintból, uniós és hazai forrás segítségével, három szakaszban megépült M30-as új szakaszát a személygépkocsival közlekedők ingyenesen használhatják az év végéig.
Emlékeztetett, a NIF 2012 óta foglalkozik a sztrádaszakasz megépítésével, kezdetben kétszer két sávos autóutat terveztek, de egy 2015-ös kormánydöntés autópálya építését rendelte el.

A Miskolctól Tornyosnémetiig vezető, kétszer kétsávos, óránkénti 130 kilométer tervezési sebességű sztráda építését 2018-ban kezdték meg.
Nagy Róbert Attila elmondta, az útszakaszt tizenhárom új híd keresztezi, emellett hat csomópontot, három pihenőhelyet, illetve több vadátjárót alakítottak ki.

Kép
Forrás: NIF Zrt

A NIF Zrt. vezérigazgatója az elmúlt három évben megvalósult gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztésről szólva elmondta, a társaság 2019-ben 113, tavaly 162, idén pedig 103 kilométernyi gyorsforgalmi utat adott át a forgalomnak.

Év végéig várható az M44 Tiszakürt és Kondoros közötti, egy új Tisza-hidat magában foglaló szakaszát is átadják az autósoknak - tette hozzá Nagy Róbert Attila.

Az átadáson beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök, az ünnepségen részt vettek a térség országgyűlési képviselői is.

Ez is érdekelhet

Hamarosan hidegfront enyhít a forróságon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A jövő hét elején folytatódik a forróság, azonban közeledik a hidegfront, amely záporokat, zivatarokat hoz magával - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
40 fok, fokozódik a hőség
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Folytatódik, fokozódik a hőség. A jövő hét közepén érkezhet változást hozó hidegfront.
Teljes ösztöndíj a Velencei Biennáléra
BelföldVilágKultúra
Magyar művészeti hallgatók is pályázhatnak június 30-ig. a 11. Hitay Alapítvány Művészeti Versenyre, amelynek nyertesei exkluzív szakmai programon vehetnek részt a 61. Velencei Biennálén, a világ egyik legjelentősebb kortárs művészeti eseményén.
Dohány, alkohol, készpénz – a NAV segít eligazodni az utazási szabályokban
BelföldVilágGazdaságBűnügy
Utazás előtt érdemes előre tájékozódni, mi kerülhet az útipoggyászba. A leggyakoribb problémát a megengedett mennyiséget meghaladó jövedéki termék, például cigaretta, alkohol behozatala jelenti; most a NAV segít eligazodni a szabályokban. A honlapján már elérhető a legfrissebb utastájékoztató.