Ugrás a tartalomra

Elkészült a labdarúgó NB I. 4-6. fordulójának menetrendje

Létrehozva
A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága szeptember elejéig elkészítette az OTP Bank Liga menetrendjét. A DVTK pénteken este lép pályára Zalaegerszegen, majd szombaton fogadja a Kisvárdát és ugyancsak szombaton lesz az MTK vendége. A mérkőzések az M4 Sport és az M4 Sport+ televízió műsorán és az m4sport.hu oldalon is láthatók lesznek - számolt be a dvtk.eu.

Mint a klub honlapja emlékeztet, a DVTK 17 mérkőzést játszik hazai pályán a bajnokságban, többek között a Ferencvárost és Debrecent is kétszer fogadják a piros-fehérek, míg 16 idegenbeli túra vár a csapatra és szurkolóira, így például kétszer kell utazni Újpestre, Székesfehérvárra és Zalaegerszegre.

Az OTP Bank Liga mezőnyét 12 csapat alkotja, és a csapatok háromszor játszanak egymás ellen. Ősszel 17 (2023. július 28. - 2023. december 16.), míg tavasszal 16 fordulót (2024. február 3. - 2024. május 26.) rendeznek. Az OTP Bank Liga bajnoki fordulóinak mérkőzéseit az MTVA minden esetben élőben közvetíti, így arról, hogy melyik mérkőzést mely napokon (péntek, szombat, vasárnap) és melyik időpontban rendezik, azt a televíziós társaság határozza meg a Magyar Labdarúgó Szövetséggel közösen.

4. forduló:
augusztus 18., péntek:
Puskás Akadémia FC-Fehérvár FC 18.00 (M4 Sport)
ZTE FC-Diósgyőri VTK 20.15 (M4 Sport)

augusztus 19., szombat:
MTK Budapest-Kecskeméti TE 17.45 (M4 Sport+)
Paksi FC-Újpest FC 20.00 (M4 Sport+)

augusztus 21., hétfő:
Mezőkövesd Zsóry FC-Ferencvárosi TC (Duna World)
Kisvárda Master Good - DVSC (Duna World)
    
5. forduló:
augusztus 26., szombat:
Kecskeméti TE-Puskás Akadémia FC 15.30 (M4 Sport+)
Diósgyőr VTK-Kisvárda Master Good 17.45 (M4 Sport+)
Újpest FC-ZTE FC 20.00 (M4 Sport+)

augusztus 27., vasárnap:
DVSC-MTK Budapest 15.30 (M4 Sport+)
Ferencvárosi TC-Paksi FC 17.30 (M4 Sport)
Fehérvár FC-Mezőkövesd Zsóry FC 19.30 (M4 Sport+)

6. forduló    
szeptember 1., péntek:
Kisvárda Master Good-Újpest FC 20.00 (M4 Sport)

szeptember 2., szombat:
MTK Budapest-Diósgyőri VTK 15.15 (M4 Sport+)
Paksi FC-Fehérvár FC 19.30 (M4 Sport)

szeptember 3., vasárnap
Mezőkövesd Zsóry FC-Puskás Akadémia FC 14.15 (M4 Sport+)
ZTE FC-Ferencvárosi TC 17.15 (M4 Sport)
DVSC-Kecskeméti TE 19.30 (M4 Sport)

Ez is érdekelhet

Két dobogós helyezést értek el
SportSport
Kerékpár: jól szerepeltek a drótszamarasok a Tour de Vásárosnamény versenyén.
Turcsányi Vince az Európa-bajnokságon játszik
SportVilág
Sakk: a csehországi Pardubicében vasárnap kezdődik a korosztályos kontinens verseny.
Őrült fordulatok a negyedik helyért a Fehér Szalagon - frissítve az értékeléssel
SportMiskolcBelföld
Mutatjuk, hogy feljutott-e a dobogóra a miskolci Deboti Racing Team a nívós balatoni vitorlásversenyen.
Győzelemmel kezdték a szezont a piros-fehérek - frissítve
SportMiskolc
Labdarúgás: idegenben vívta első őszi találkozóját a DVTK NB II-es csapata és hátrányból fordítva sikert aratott az újonc hazaiak otthonában.