Ugrás a tartalomra

Elkezdődött a krízisidőszak a hajléktalanellátásban

Létrehozva
November elsejétől Miskolcon is jobban odafigyelnek a fedél nélküli emberekre: a városban három szervezet gondoskodik a rászorulókról. Az intézményekben fokozottan figyelnek a bentlakók egészségügyi állapotára, a koronavírus miatt pedig továbbra is szigorú szabályok vannak érvényben. Ahol lehetőség volt rá, ott a férőhelyek számát is növelték.

Hajléktalan embertársaink számára a téli időszak egy életveszélyes kihívást jelent, hiszen a szabd ég alatt, fűtés nélkül élve a hideg idő megérkezése kihűléssel és fagyással fenyeget. A városban azonban több olyan szervezet is működik, amely egyebek mellett melegedőkkel, orvosi ellátással és meleg étellel igyekeznek segíteni a krízisidőszak átvészelésében, amely súlyosságát fokozza a koronavírus-járvány negyedik hulláma.

A Napfényt az Életnek Alapítvány átmeneti szállója 50 férőhelyes, míg rehabilitációs otthona 32 embert tud fogadni. Mind a két intézményben van szabad hely, amelyekre bizonyos feltételek mellett jelentkezhetnek, akik fedél nélkül élnek.

Preview Image
Képgalériánk a miskolci hajléktalanellátásról; Fotók: Juhász Ákos

Végh András, a szervezet szakmai vezetője elmondta, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is előre felkészültek a krízisidőszakra. „A kollégák meglátogatták azokat az utcán élőket, akiket a hideg beköszöntével az intézményekbe kell átirányítani, vagy szükséges, hogy nyomon kövessük őket.” – mondta a szakember.

Arról is beszélt, hogy a koronavírus megjelenése miatt kötelező náluk a rendszeres kézmosás, a fertőtlenítés és a maszkhasználat a közösségi helységekben. Emellett a bentlakókat arra bíztatják, hogy vegyék fel a védőoltást.

Kép

A szolgáltatásokat igénybe vevő Ónodi Károlyné elmondta, hogy be kell tartani bizonyos szabályokat, de nagyon szereti az intézményt. „Lehet tisztálkodni, mosni, melegedni és étkezni.” – sorolta a lehetőségeket.

A Magyar Vöröskereszt Hajléktalanokat Gondozó Központjában a krízisidőszak beköszöntével bővítették a férőhelyek számát. „Ez azt jelenti, hogy 58 időszakos helyet nyitottunk a meglévők mellé. Emellett pályázati forrásból sikerült létrehoznunk egy 15 fő befogadására alkalmas szálláshelyet.” – tudtuk meg Duberné Dunaveczki Éva intézményvezetőtől, majd hozzátette: tudnak még fogadni klienseket, és telitettség esetén pótágyakkal segítenek rá a helyzetre.

Az oltás felvételének fontosságát ők is hangsúlyozzák a gondozottaknak. „Jelen pillanatban 80 százalékos közöttük az átoltottság.” – mondta. Emellett szájmaszkot használnak, gyakran fertőtlenítik a kezeket és mérik a testhőmérsékletet is. Az egészségügyi takarítások is sokat segítenek a védekezésben. „Reménykedünk, hogy ha be is kerül az intézménybe a vírus, nem kell tragédiákkal szembenéznünk.” – zárta az összegzést az intézményvezető.

Kép

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza 50 férőhelyes átmeneti szállót üzemeltet, amely jelenleg teltházzal működik. A krízisidőszak kezdetekor időszakosan megnyitottak egy újabb 15 ember gondozására alkalmas helyet. „Elsősorban önellátásra képes embereket fogadunk. Közülük jelenleg mindenki megkapta legalább az első két oltást.” – sorolta Kocsenga Anton intézményvezető, majd hozzátette: kijárási és látogatási tilalmat, korlátozásokat vezettek be, hogy védjék az idős, krónikus beteg ellátottakat.

Továbbá regionális diszpécser-szolgálatot és krízisautót működtetnek, amelyek a nap 24 órájában nyújtanak segítséget a nehéz helyzetbe került embertársainknak. A 150 adag étel kiszolgálására képes népkonyha is nagyban hozzájárul a rászorulók gondjai csökkentéséhez, akárcsak az utcai gondozószolgálat.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.