Ugrás a tartalomra

Ellenőrzik a diákokat

Létrehozva
Sok fiatal úgy viselkedik, mintha vakáció lenne, a hétfőn életbe lépett új tanítási rend szerint viszont a diákoknak otthonról kell folytatniuk a tanulmányaikat. Ennek ellenére napközben sokan köztereken, plázákban, játszótereken találkoznak egymással. Ezzel viszont magukat és a környezetüket is veszélyeztetik. A fertőzés terjedésének lassítása érdekében a MESZEGYI és az önkormányzati rendészet is járőrszolgálatot indított. A kint tartózkodó fiatalokat tájékoztatják és hazaküldik őket.
Kép
A miskolci rendészek figyelmeztetik a fiatalok, ha szükséges. (Fotó: Juhász Ákos)

A hétfőn elrendelt új tanítási rendet sokan félreértelmezik Miskolcon. A diákok úgy viselkednek, mintha vakáció lenne, pedig erről szó sincs. A távoktatást azért vezette be a kormány, hogy minél jobban lecsökkenj a személyes érintkezések száma, ezáltal pedig lassuljon a koronavírus terjedése. Ezt egyelőre sokan nem értik, de az önkormányzati rendészet munkatársai mostantól kiemelten figyelnek.

- Ilyenkor azt kérjük tőlük, hogy elsősorban, hogy saját maguk és a környezetünk védelme érdekében ne legyenek csoportosan. A vírus megelőzésére hívjuk fel a figyelmet, ez a vírus ugyanis könnyebben terjed egymás közelségében, nagyobb csoportokban. - mondta Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója.
Az önkormányzati rendészet mellett Veres Pál polgármester kérésére a MESZEGYI is járőrszolgálatot indított. Közterületen és plázákban ellenőriznek és próbálják felhívni a fiatalok figyelmét arra, hogy az eddig meghozott intézkedések mindenki érdekét szolgálják.

Kép

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.