Ugrás a tartalomra

Elmarad a Vadkacsa élő online közvetítése

Létrehozva
A Miskolci Nemzeti Színház csütörtökön közvetítette volna élőben a nagysikerű darabot, a halasztás mellett a járványügyi helyzet romlása miatt döntött.

Kép
Fotó: MiNap-archív

"Sajnálattal jelezzük, hogy a Vadkacsa című előadás élő online közvetítése március 4-én elmarad" - írja közleményében a Miskolci Nemzeti Színház.

A teátrum azt írja, a streamet a jelenlegi járványügyi helyzetben, figyelembe véve a fertőzöttek növekvő számát kénytelenek elhalasztani.

- Kollégáink és művészeink egészsége érdekében egy későbbi időpontban tartjuk meg az előadást, amelyre érvényesek a már megváltott online jegyek. A pontos dátumról hamarosan tájékoztatást adunk - hangsúlyozzák.

Azokat, akik már megváltották jegyüket az előadásra, e-mailben is értesítik a változásról, azt kérik, ellenőrizzék a "spam" mappát is, lehetséges, hogy oda érkezik a levél.

Ez is érdekelhet

Azt hirdette, amiben hitt
KultúraMiskolcSzabadidő
Hitelesség – így nevezik azt, amikor valaki tökéletesen azonosul az általa megfogalmazott gondolatokkal. Gubás Gabi személyesítette meg Polcz Alaine-t a TTH színpadán hétfőn.
Tiszta lappal
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.
Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.