Ugrás a tartalomra

Elment egy újabb író óriás, meghalt Mario Vargas Llosa

Létrehozva
A perui-spanyol Nobel-díjas író 89 éves korában hunyt el.
Kép
Forrás: Wikipedia

„Mély fájdalommal jelentjük be, hogy édesapánk, Mario Vargas Llosa ma békésen elhunyt Limában, családja körében” – áll a család közleményében, amelyet az író fia, Álvaro Vargas Llosa osztott meg vasárnap az X-en, és amit a Telex szemlézett hétfő reggel.

A lap felidézi, hogy Vargas Llosa leghíresebb művei A hős ideje, a Beszélgetés a katedrálisban és A kecske ünnepe, de népszerű Júlia néni és a tollnok is, ebből készült 1990-ben Barbara Hershey és Keanu Reeves főszereplésével a Júlia néni és a tollnok – avagy mindennap új folytatás! című film.

Vargas Llosa 2010-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, amit a svéd akadémia „hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes ábrázolásmódért” ítélt oda neki. A döntést több ország is kritizálta, köztük Kuba és Venezuela is, elsősorban politikai szerepvállalása miatt.

Mario Vargas Llosa az 1990-es perui elnökválasztás első számú esélyesének számított, de vereséget szenvedett az alig ismert, japán származású Alberto Fujimoritól. Az elnökválasztásról szóló keserű visszaemlékezéseit 1993-ban jelentette meg Egy hal a vízben (El pez en el agua) címen.

Llosa 2011-ben irodalmi munkássága elismeréseként I. János Károly spanyol király őrgrófi címet adományozott neki. Az író 2003-ban volt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, akkor ő kapta a Budapest Nagydíjat.

 

Ez is érdekelhet

Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.
Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.