Ugrás a tartalomra

Előbb a nemi szervét mutogatta, majd rálőtt szomszédaira

Létrehozva
Szó szót, nemi szervet gereblye, majd légpuska követett, mellyel a vádlott 8 napon belül gyógyuló sérülést okozott az áldozat fiának.

 

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság és más bűntettek miatt kell felelnie a bíróság előtt annak a férfinak, aki még tavaly júliusban szidalmazta a szomszédjában lakó nőt és családját, majd légpuskájával többször rájuk lőtt – írja keddi közleményében a vádlott ellen vádat emelőt Miskolci Járási Ügyészség.

Amint fogalmaznak, a férfi tavaly júliusban az az esti órákban a borsodi településen lévő családi házának udvarán tartózkodott, a szomszédjában lakó nőt szidalmazta, majd kiment az utcára, a kerítés tövében ülő nő előtt mutogatta nemi szervét és szexuális tartalmú fenyegető kijelentéseket kiabált.

A nő családtagjai ekkor az utcára mentek, mire a vádlott beszaladt a saját udvarára, egy gereblyével a kezében tért vissza, megpróbálta megütni a nőt, nem sikerült, a nő a szerszám nyelét megfogta és a földre nyomta. A vádlott ismét visszament az ingatlanába, elővett egy légpuskát és a szomszédban lakók irányába több lövést adott le, egyikkel eltalálta a nő kiskorú fiát.

Az ügyészség azt írja, a vádlottnak nem volt tudomása arról, hogy a szülője által korábban megszerzett légpuska lőfegyvernek minősül.  „A kiskorú sértett a lövedéktől 8 napon belüli sérülést szenvedett el” – teszik hozzá.

Kiemelik, mivel a vádlott büntetlen előéletű, így rá a tárgyalás mellőzésével pénzbüntetést és közérdekű munka büntetést indítványozott a fegyver elkobzásával.

Ez is érdekelhet

Bagolyvár
Diósgyőrben garázdálkodott, ismeri?
BűnügyMiskolc
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Lövöldözés volt New Yorkban a bajnoki győzelmet ünneplő tömegben
BűnügySportVilág
Többeket letartóztattak New York belvárosában, ahol lövöldözés volt a New York Knicks férfi kosárlabdacsapatának NBA-győzelmét ünneplő tömegben szombaton éjszaka.
Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.