Ugrás a tartalomra

Először szavaznak életükben és felelős döntést kell hozniuk

Létrehozva
Nem az számít, ismeri-e személyesen a képviselőjelöltet, inkább az, mit tett vagy tesz a jövőben a városért.
Kép
Képünk illusztráció. Fotó: Juhász Ákos

Az ebben a hónapban érettségiző diákok nemcsak első nagy megmérettetésük előtt állnak, de van még valami, amit életükben először tesznek, élhetnek állampolgári lehetőségükkel. Hiszen többnyire betöltötték már a tizennyolcadik életévüket, így szavazhatnak a helyi önkormányzati képviselőjelöltekre és polgármesterjelöltekre, valamint az Európai Parlamentben helyet foglaló magyar képviselőjelöltekre is.

Két első szavazónak tettük fel ugyanazokat a kérdéseket, vagyis, hogy kikérte-e szülei vagy mások véleményét, hogy dönteni tudjon, milyen szempontokat vesz figyelembe, illetve a számára nyilvánvalóan ismeretlen személynek is ad-e esélyt. 

– Nem kértem kis senki véleményét, önállóan szeretném meghozni a döntésemet, anélkül, hogy befolyásolnának. Tény és való, hogy megvitattuk egymás között, de fiatalként egyikünknek sem nyerte el a tetszését egyik jelölt sem, úgyhogy kérdőjelekkel vagyunk tele. Ígérni mindannyian tudunk, megvalósítani annál kevesebben – mondta elsőként Vaszily Léna. 

– Őszintén szólva nem tudom, hogy kire lenne helyes szavazni, mert nagyon kevés olyan ember van, akit érdekel még a közjó és nem a saját karrierjét építi. Minden ember, aki a politikában részt vesz értékvesztésben részesül, de reméljük a legjobbakat, és hogy Veres Pálnak méltó utóját kapja meg Miskolc. 

– Jelenleg olyan helyzetben vagyok, hogy bárkire teszem a voksomat, ismeretlen számomra, de természetesen választok valakit a jelöltek közül – hangsúlyozta Léna. 

– A családomban nem tabu a politika. Az édesapám és az édesanyám véleményét meghallgattam, de a saját belátásom és ideológiám szerint választok a pártok közül – jelentette ki Buzsik Boldizsár. 

– Mivel az önkormányzati képviselők munkásságát annyira nem követem. Viszont amiket hallottam és olvastam egyes pártok működéséről és egymás hátráltatásairól a miskolci önkormányzatban, az alapján kialakult a fejemben egy kép, aszerint hozok döntést. 

– Nem az számít, ismerem-e személyesen az önkormányzati képviselőjelöltet, inkább az, hogy mit tett eddig – vagy kíván tenni a jövőben – a városért és annak fejlődéséért – vélekedett Boldizsár. 

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.