Ugrás a tartalomra

Első választók: a jövőnk múlik a választáson

Létrehozva
Átérezték az országgyűlési választás fontosságát, ezért - élve demokratikus alapjogukkal - elmentek választani vasárnap - első választókat kérdeztünk.
Kép
Fotók: Mocsári László

Kicsit még megilletődötten mozogva tért be fiatal fotóriporter kollégánk, Horváth Csongor a hámori szavazókörbe. Nem csoda, hiszen a mindössze 19 éves fiatalember olyan szituációban találta magát, amilyenben még soha életében: először adta le voksát egy országos választáson.

Kép

- Mindenképpen szavazni akartam, így szakítottam rá időt a napi teendőim, munkáim között - mesélt első választási élményéről Csongor. - Fontos, hogy éljünk alapjogunkkal, erre biztattam és biztatom is kortársaimat. Azt mondom mindig, hogy ilyen fiatalon is részt kell venni a demokrácia, az ország ügyeinek alakításában; szavazzon mindenki a számára legalkalmasabb pártra, elveihez hűen. Felteszem ugyanis a kérdést: az urnák lezárása után hogyan mondhatná el valaki a véleményét, amikor ezt a legalapvetőbb dolgot sem tette meg?

Kép

Ács Gergő csatlakozott véleményével kortársához, ő is úgy fogalmazott: „fontosnak, hogy mi, fiatalok is beleszólhassunk az ország ügyeibe".

- Bár, teszem hozzá, én legjobban annak örülnék, ha egy olyan rendszer működne, amiben nem kell a politikába beleszólnunk. Úgy gondoltam azonban, hogy a mostani választáson a mi jövőnk múlik, ezért fontosnak tartottam, hogy szavazzak - emelte ki, hozzátéve, sok cikket és véleményt olvasott előzetesen, így már felkészülten érkezett meg a választókörbe. - Tudtam, hogy hová rakom az ikszeket - árulta el.

Kép

Csongor és Gergő mellett országosan több mint 231 ezer választó élhet első alkalommal a választójogával az országgyűlési választáson és a vele egy napon rendezett népszavazáson. Ők azok, akik a 2019-es önkormányzati választás óta váltak nagykorúvá, azaz választópolgárrá.

Kép

Az első választók nemzeti színű kitűzőt vehetnek át a szavazatszámláló bizottságoktól. A kerek, ezüstös színű szegéllyel ellátott kitűzőn a „Szavaztam!" felirat szerepel. A kitűző valamivel nagyobb, mint egy 50 forintos érme.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy épület Lyukóvölgyben
MiskolcHavaria
Tűz ütött ki egy kisebb épületben Lyukóban, a Nagy Kerekhegy-dűlőn vasárnap este.
A tréner és a több gólos megterhelés
MiskolcSport
Labdarúgás: nagy érdeklődés előzi meg a helyi fellegvárak csapatainak csatáját.
Képgaléria
Miskolci Termelői Nap
Minőségi kézműves termékek a belváros szívében – termelői nap októberben is
MiskolcGasztroSzabadidő
Október harmadik vasárnapján újra megrendezték az elmaradhatatlan Miskolci Termelői Napot, az igényes vásárlók piacát, ahol minőségi élelmiszerek, különleges kézműves termékek és helyi értékes portékák közül válogathattak.
„Csak” hatvan ponttal nyertek
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I női, A-csoport, alapszakasz, 5. forduló.