Ugrás a tartalomra

Hajnali első voksoló: „Szavazni mindenkinek kötelessége”

Létrehozva
Stábunk a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban működő két szavazókörben kezdte a napot. Itt nem csak a hó szállingózott folyamatosan, hanem reggel hat órától a szavazók is.

A rendszerváltozást követően a kilencedik országgyűlési választás kezdődött meg vasárnap reggel hat órakor. A szavazással egy időben tartják a jelenlegi kormánypárt által gyermekvédelminek nevezett népszavazást is. A voksolás minden szavazókörben hasonlóképpen indult: miután az első szavazó meggyőződött arról, hogy a szavazóköri urnák és a mozgóurna is üres, aláírásával hitelesítette az erről szóló jegyzőkönyvet. Ezután szintén a jelenlétében zárták le az urnákat. A párperces műveletet követően aztán ő is leadhatta a szavazatát.

Preview Image
Képgalériánk a szavazási nap indulásáról; Fotók: Mocsári László


A Lévay hosszú évek óta ad otthont szavazóköröknek. Ezúttal a hatvanötös és a hetvenes körök működnek itt. (Ha nem tudja, önnek hol kell szavaznia, mert mondjuk nem kapott választási értesítőt, vagy nem találja azt, a Miskolci Napló aktuális számában és a minap.hu-n is megtekintheti.)

A hetvenes szavazókörben Varga József érkezett elsőként. József elmondta, ő eddig minden alkalommal voksolt függetlenül attól, hogy önkormányzati, vagy országgyűlési választásról van szó.

- Gyermekeim vannak, unokáim, már csak értük, az ő jövőjük érdekében is szavazok, hiszen ők még most nem tehetik. Úgy vagyok vele, hogy miért ne, pénzembe nem kerül – tette hozzá viccesen József, aki azt is elárulta: nem kifejezetten a választások miatt kelt korán, sőt álmatlanságban sem szenved, dolgoznia kell ma és igyekezett még előtte megjelenni az urnák előtt. 

Kép
Jirkovszky Imre első szavazóként az urnák hitelesítésében működik közre


Jirkovszky Imre a hatvanötös szavazókörben volt az első szavazó, ő hozzájárult ahhoz is, hogy fotóriporterünk felvételeket készítsen a fent említett hitelesítési procedúra alatt (mint ahogyan természetesen a bizottság tagjai is). Mint lapunknak elárulta, ő is voksolt minden alkalommal, amikor lehetősége volt rá. 

- Elsőként viszont még sosem érkeztem a szavazókörbe. Meglepett, hogy én hitelesíthettem a jegyzőkönyvet, nyilvánvalóan ez meg kell, hogy legyen, éreztem is a felelősségét – mondta Jirkovszky Imre, aki hozzátette: 72 évesen arra buzdítja a fiatalabb generációk tagjait, hogy éljenek jogukkal, szavazni mindenkinek kötelessége. „Akkor fog látszani a lakosság valódi véleménye, ha minél többen, lehetőség szerint mindenki elmegy és voksol” – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Szeles csütörtökre készüljünk, záporok is jöhetnek
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Csütörtök reggel még sok lesz a felhő, és szórványosan eső, zápor, helyenként zivatar várható. Később felszakadozik a felhőzet, de napközben gyakran megnövekszik a gomolyfelhőzet, és a Zemplén, Bükk térségben délután is előfordulhat helyenként zápor, esetleg zivatar.
Avasi útfelújítás
Csütörtökön is dolgoznak Miskolc útjain
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról csütörtök reggel.
Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez.