Ugrás a tartalomra

Elviselhetetlen bűz lepte el Miskolc környékét

Létrehozva
A szúrós gázszag miatt rengetegen panaszkodtak a közösségi médiában és lapunknak is, mint mondták lehetetlen volt nyitott ablak mellett aludni, pedig a napközbeni hőség után éjjel tudna valamennyire felfrissülni a lakás. 
Kép
Fotó: Osztie Tibor

Néhány óra alatt panaszos posztokkal teltek meg a Miskolci vonatkozású Facebook csoportok: a hozzászólások tartalma megegyezett, szúrós, égett gázszagra panaszkodtak, ami miatt sokan nem tudtak aludni nyitott ablak mellett. Szerkesztőségünket többen is e-mailban keresték meg, járjunk utána mi okozta a rettenetes szagot. 

Egyikük a Vologda környékén él, ő azt mondta, hajnali kettő óra körül a városrészben tömény záptojás szagot lehetett érezni. "A város másik pontján is érezte kollégám. Jó lenne tudni,hogy ki és mit engedett ki az éj leple alatt, amikor mindenki nyitott ablak mellett alszik" - fogalmazott. 

Másik olvasónk Sajóbábonyból írta, az Ipari Park által kibocsátott szúrós, kénes szag elviselhetetlen az utóbbi időben, ami miatt, hiába a harminc fok, ablakot sem tudnak nyitni. 

– Hiába telefonálunk az ilyen esetekre megadott telefonszámokra, ahol jelenteni lehetne a szaghatást, jobb esetben végighallgatnak, de nem történik semmi (…). Állítólag emberi egészségre nem ártalmas, azért én ezt erősen kétlem. Azt is fenntartással fogadom, hogy amikor kijönnek a hatóságok mérni a levegő szennyezettségét, minden a megengedett határértéken belül van. Hajnali kettőkor még lehetett érezni az elviselhetetlen szagot. Facebook csoportokból tájékozódva nemcsak nálunk Sajóbábonyban, hanem Miskolcon, Mályiban, Nyékládházán egyaránt. Hozzászólásokban olvastam nem káros ugyan a kibocsátott anyag, de fejfájás esetén újra kell telefonálni - részletezte olvasónk, aki elkeseredésében fordult a médiához. 

Érdeklődésünkre a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hozzájuk is érkeztek bejelentések a problémával kapcsolatosan kedd délután és szerda hajnalban is. 

— Sajóbábonyban és Miskolc belterületén is végeztek méréseket a munkatársaink, veszélyes anyagot nem azonosítottak, hanem az Etil-merkaptán szagosító anyagát lehetett érezni, amelyet földgáz szagosítására használnak - hangsúlyozta Dojcsák Dávid.

Ez is érdekelhet

Megállóhely-visszahelyezések a Szentpéteri kapuban
Miskolc
Kedden visszahelyezik az Álmos utca és a Levente vezér utca mindkét irányú buszmegállót oda, ahol eredetileg is volt az útfelújítás előtt.
A jogász válaszol: Érvénytelen feltételek a végrendeletben
Miskolc
Miskolci levélírónk az iránt érdeklődött, hogy a nagybátyja azon végrendeleti kikötése, mi szerint csak akkor örökli ő a házat, ha nem veszi el jelenlegi barátnőjét feleségül, érvényes-e?
Jó ügyért tettek a miskolciak
MiskolcKultúra
Megvan az eredménye annak a kezdeményezésnek, ami múlt héten zajlott a helyi könyvtárakban. A Lapról hangra elnevezésű versenyen csaknem kétszáz felolvasást szerveztek meg a miskolciak.
Erőművek Éjszakája - Miskolcon is megnyitották kapuikat a kazánházak
MiskolcSzabadidőTudományKörnyezet
A miskolciak is megismerhették a távhőszolgáltatás, illetve az erőművek működését péntek este az Erőművek Éjszakáján. Emellett tippeket kaphattak arra, hogyan működtessék energiahatékonyan az otthonaikat.