Ugrás a tartalomra

Energetikailag is korszerűbb orvosi rendelőt adtak át Szirmán

Létrehozva
A Halom utcai felújított épületbe hamarosan visszaköltözhetnek az orvosok és védőnők, november közepétől várják a betegeket.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

A fejlesztés során kicserélték az ablakokat, a villamos- és szennyvíz-hálózatot, az épületet szigetelték, és hamarosan végeznek a napelemek telepítésével is. Cseléné Figula Edina (Velünk a Város), a körzet önkormányzati képviselője nagyszerűnek nevezte, hogy a teljes energetikai felújítás megtörténhetett a jelenlegi helyzetben, amikor minden a megtakarításról szól.

Elmondta, a víz- és a fűtésrendszer már annyira rossz állapotba került az intézményben, hogy különösen időszerű és elengedhetetlen volt a felújítás elkezdése. Nemrégiben sikerült is a teljes épület korszerűsítését elvégezni - amíg tartott a munka, a rendelések egy része "helyben" maradt a református egyháznak köszönhetően: egy helyiséget rendelkezésre bocsátottak.

Kép

A szerdai átadás alkalmával Varga Andrea alpolgármester "különösen fontos előrelépésnek" nevezte a korszerűsítés befejezését.

- Energetikailag megújult az orvosi rendelő, ami különösen fontos a mostani, magas energiaárak időszakában. Fontos, hogy ilyenkor is biztosítani tudjuk az egészségügyi alapellátást - húzta alá az alpolgármester, aki megköszönte az orvosok és betegek türelmét és együttműködését.

Kép

Elhangzott, a költözést november 11-én kezdik meg, a rendelést az azt követő napokban kezdik meg a több mint 100 millió forintból megújult épületben.

Miskolcon további három rendelő felújítása vagy építése jelenleg is tart: a Kiliánban egy teljesen új Egészségházat építettek, a Kazinczy és a Kiss Ernő utcai rendelő felújítása pedig jelenleg is tart. Ezeket igyekeznek mielőbb átadni a lakosságnak - mondta Varga Andrea.

Kép

- További orvosi rendelők felújítására is megvannak a tervek. A legsarkalatosabb kérdés jelenleg a volt vasgyári SZTK-ban, a Kerpely Antal utcán lévő orvosi ellátások átköltöztetése: a Kórház utca 1. szám alatt egy modern, új orvosi rendelő kialakítását tervezzük - tudatta az alpolgármester, hozzátéve: ez a fejlesztés azonban már biztos, hogy a következő uniós ciklus támogatásaiból valósulhat meg. Ezért is bíznak benne, hogy ezek a pályázati források mielőbb megnyílnak.

Ez is érdekelhet

A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.
Képgaléria
20 éves a Szépkorúak Háza
20 év gondoskodás – születésnapot ünnepel a Szépkorúak Háza Miskolcon
Miskolc
2006. június 1-jén nyitotta meg a kapuit a Szépkorúak Háza Idősek Otthona Miskolcon. A 20 éves jubileum alkalmából, kedden ünnepséget rendeztek a lakók, az ott dolgozók és a támogatók számára.