Ugrás a tartalomra

Érkezik a szezon első komoly havazása – figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Létrehozva
A legtöbb, akár tizenöt centiméternyi hó Borsod-Abaúj-Zemplénben és azon belül is a magasabban fekvő területeken várható.
Kép

Jelentős, intenzív havazás várható kedden éjfél után Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyében – hívja fel a közlekedők figyelmét hétfői közleményében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Mint írják, munkagépei minden érintett területen teljes kapacitással fognak dolgozni, de a folyamatos havazás miatt időszakosan téliesebb útviszonyokra számíthatnak a közlekedők.

– Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén magasabban fekvő területein 10-15 centiméternyi friss hó is hullhat néhány órán belül, de síkvidéki területeken is nagyságrendileg hasonló, 5-10 centiméternyi várható – teszik hozzá. 

Emlékeztetnek, a közút már november 10-én téli üzemre váltott, így minden havazásban érintett területen teljes kapacitással fognak dolgozni a szakemberek. Azt kérik az autósoktól, hogy figyeljenek a közútkezelő munkagépeire, melyek az érintett területeken megelőző sószórást végeznek, hogy a friss hó letapadását igyekezzenek tompítani. „Ez nem jelenti azt, hogy a kiszórt só minden frissen hullott havat azonnal elolvasztana, hiszen jelentős mennyiségű hó várható, néhány óra alatt” – teszik hozzá. 

– A havazásban érintett északi, északkeleti országrészben nagyjából 25 mérnökségről, tehát telephelyről fognak majd elindulni a gépek – összesen 180 -, hogy közel 8500 kilométernyi fő- és mellékúton beavatkozzanak. Tehát ennyi gépnek kell eljutni ekkora területre és több száz településen átvezető országos útra – írják hozzátéve: a belterületi utak többsége az önkormányzatok, míg az M25, M3 és M30 koncessziós társaság kezelésébe tartozik.

Mint írják, egy munkagép fordulóköre nagyjából 2-4 óra, ennyi kell a rakodáshoz (só és üzemanyag felvétel), a célterületre való kijutáshoz, majd onnan a telephelyre való visszatéréshez. Ennyi idő alatt több centiméternyi friss hó hullhat, így ezeket a munkákat újra és újra meg kell majd ismételni, mindaddig, amíg a havazás el nem áll.

– A téliesebb útviszonyok nem jelentik azt, hogy a közútkezelő ne dolgozna teljes kapacitással, hiszen a fentiek alapján látható, hogy egy meghatározott mennyiségű gépi és humán erőforrással, ütemezetten, folyamatosan végzik a síkosságmentesítési és hóeltakarítási munkákat. Ezek akkor fejeződnek be, míg minden út fekete nem lesz – teszik hozzá. 

Azt írják, a közlekedők is sokat tehetnek azért, hogy az országos utakon a forgalom zavartalan legyen. Egy-egy baleset miatt ugyanis a feltorlódott kocsisorokban vesztegelhetnek a közútkezelő gépei, így a hóeltakarítást is később tudják adott helyszínen elvégezni.

- Soha ne előzzék meg a hóeltakarító járműveket! Nemcsak a KRESZ előírásai miatt, hanem azért, mert biztosak lehetnek benne, a munkagépek mögött tisztább lesz a burkolat, mint előtte. Fontos, hogy a gépektől érdemes kell távolságot is tartani. Havazás idején vezessenek lassabban, figyelmesebben és körültekintőbben. Csak akkor előzennek, ha azt biztonságosan be is tudják fejezni. Csak a téli közlekedésre megfelelően felkészített, téli gumival felszerelt gépjárművekkel vezessenek – fogalmaznak.

A közlekedőktől azt kérik, utazás előtt mindenképpen tájékozódjanak az aktuális út- és látási viszonyokról, forgalmi helyzetről a www.utinform.hu oldalon. Ez alapján tervezzék meg utazásukat.
 

Ez is érdekelhet

Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak szerdán és csütörtökön az egész megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el július 22-én 7 órától július 23-án éjfélig.
baleset illusztráció
Árokba borult egy autó a 37-es főúton
Borsod-Abaúj-ZemplénBaleset
A baleset miatt Szerencs és Hernádkak között dolgoznak a tűzoltók.
Erőszakosan molesztálta a fiatal lányt
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített szexuális kényszerítés bűntette miatt, aki az általa az utcán követett fiatal lányt szexuális szándékkal intim testrészein megfogta, szexuális cselekmény végzésével fenyegette.
Valamennyien levizsgáztak
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: szakmai napot tartottak Vecsésen, ahol (vár)megyénk „csőszei” is teszteltek.