Ugrás a tartalomra

Este kilencig tartanak nyitva a miskolci temetők mindenszentekkor és halottak napján

Létrehozva
Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat a miskolci temetők nyitvatartásáról, parkolásról és az imaliturgiák időpontjáról. 
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Tekintettel a mindenszentekre és a halottak napjára, október utolsó napjaiban és november első hétvégéjén megnövekedett gépjármű- és gyalogosforgalomra kell számítani a Búza tér, valamint a városban található temetők környezetében. Október 30-a, szerda reggel nyolc órától november 3-a, vasárnap délelőtt kilencig egyirányú forgalmi rendet vezetnek be a Dóczy József utca (a Bodótetői út – Dóczy József utca átkötéstől) és a Szent Anna utcákon, az Ilona utca irányába. Szintén ebben az időszakban, egyirányú forgalmi rendet vezetnek be a Kondor Béla utcában a Kuruc utca irányából az Ákos utcáig. Az ideiglenes forgalmi rend bevezetéséhez szükséges közúti jelzőtáblák kihelyezését és bevonását a Miskolci Városgazda végzi.

A Szentpéteri kapui köztemető parkolójában körforgalmi rend lép életbe. Az MVK Zrt. bizonyos járatai sűrített követéssel közlekednek majd, erről a közlekedési társaság részletesen tájékoztatja az utazóközönséget. A fontosabb csomópontokban, gyalogátkelőhelyeken és a temetőkben folyamatos rendőri és rendészeti jelenlét várható.

A temetők nyitvatartása:

A Szentpéteri kapui, Vasgyári, Perecesi, Ómassa alsó, Ómassa felső, Hámori, Lyukói, Bükkszentlászlói temető: 
Október 29., kedd: 8:00-tól 17:00-ig 
Október 30-31., szerda-csütörtök: 8:00-tól 21:00-ig
November 1., péntek: 8:00-tól 21:00-ig
November 2.,szombat: 8:00-tól 17:00-ig

Hősök temetője:
Október 29., kedd: 8:00-tól 17:00-ig
Október 30-31., szerda-csütörtök: 8:00-tól 21:00-ig
November 1., péntek: 8:00-tól 21:00-ig
November 2., szombat: 8:00-tól 17:00-ig 

Imaliturgiák időpontjai november 1-jén:

Szentpéteri kapui temető nagyravatalozójában
Római katolikus: 13:00 óra, Tóth Béla plébános
Evangélikus: 14:00 óra Sándorné Povazsanyecz Gyöngyi
Református: 15:00 óra, Gecse Attila lelkipásztor
Polgári: 16:00 óra, Szőnyi Gábor polgári szónok

Vasgyári temetőben
Polgári: 11:00 óra, Szőnyi Gábor polgári szónok
Római katolikus: 12:00 óra, Ócsai J. Barnabás lelkész
Református: 13:00 óra, Elek Gabriella lelkipásztor
Görögkatolikus: 14:00 óra, Papp András parókus

Gépkocsival történő behajtás és parkolás a Szentpéteri kapui temetőnél

Október 30., szerda: minden gépjármű számára szabad a behajtás a temető területére díjfizetés ellenében.
Október 31., csütörtök: csak mozgássérült kártyával rendelkező gépjármű tulajdonosok hajthatnak be a temető területére.
November 1., péntek: tilos gépjárművel behajtani a temetőbe.
November 2., szombat: általános rend szerint, a mozgássérült kártyával rendelkező gépjármű tulajdonosok behajthatnak, a többiek díjfizetés ellenében.

Parkolás: a temető saját parkolójában, valamint a környéken lévő nagyáruházak parkolóiban.

Virág és kegyeleti tárgyak

A Szentpéteri kapui temető bejáratánál október 23. és november 2. között, a temető nyitvatartási ideje alatt tíz virág és kegyeleti tárgyakat árusító pavilon üzemel.

Felhívás

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Temetőgondnoksága felhívja a sírhelyek felett rendelkezési joggal bírók figyelmét, hogy azokat a sírokat, amelyek fölé síremléket építettek, a síremlékek állagát (ledőlés veszélye miatt) a balesetveszély megelőzése érdekében rövid határidőn belül ellenőrizzék. Amennyiben a kivitelezés, sírkőállítás során a síremlékeket nem látták el megfelelő csapolással, a stabil rögzítés érdekében kérik ezeket utólagosan pótolni!
 

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.