Ugrás a tartalomra

Ezt is ki lehet pipálni: lesz kormányablak Diósgyőrben

Létrehozva
Itt azonban nincs vége, rendőrőrs létrehozását is kezdeményezte Miskolc polgármestere.

Előbb azonban a sokakat érintő jó hír: Veres Pál szerdán a közösségi oldalán közölte, hogy a kormányhivatal - elfogadva a városvezetés javaslatát - bejelentette egy kormányablak létrehozását Diósgyőrben.

A polgármester korábban jelezte: még szeptember elején kezdeményezte kormányablak és rendőrőrs létesítését az egykori Újgyőri posta helyén.

Már akkor közölte, hogy a rendészeti államtitkárság levélben értesítette őt arról, hogy a javaslatát továbbították az Országos Rendőr-főkapitányságnak, és állásfoglalást kértek a témában.

A városvezető felidézte azt is, hogy az Újgyőri hivatal a nagy postabezárásoknak esett áldozatul tavaly, az épület azóta is üresen áll, az önkormányzati kollégáival azon dolgozott, hogy újra a környéken élők szolgálatába állítsák azt.

Mint ismert, a Magyar Posta energiatakarékossággal és pénzhiánnyal indokolta akkoriban a bezárási hullámot, amely csak Miskolcon kilenc posta működésének a végét jelentette tavaly ősszel. Kitartó munkával és áldozatvállalással azonban két hivatalt meg tudott menteni a város: Miskolc fele-fele arányban beszállt azok működtetésébe, így működhetett tovább a tapolcai és a szirmai posta.

- Ha már a megszokott postájukat nélkülözniük kell a helyieknek, kapjanak valami olyat, ami a környék és az ott élők hasznára válhat - indokolta a törekvéseiket Veres Pál.

A kormányablak létrehozása megkönnyíti a Diósgyőrben, a Vasgyárban, illetve a Győri kapuban élő miskolciak életét, napi ügyintézését.

"Már csak azt kell elérnünk, hogy rendőrőrs is helyet kapjon a volt postaépületben" - tette hozzá a polgármester.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.
Negyedszer is kikaptak
MiskolcSport
Röplabda: TippmixPro férfi Extraliga, alapszakasz, 4. forduló.