Ugrás a tartalomra

Ezüstértmes lett a miskolci csapat

Létrehozva
A legkisebb korosztály fantasztikus hangulatú versenye a Játékos Sportverseny Diákolimpia, melynek országos döntője zajlott a hétvégén Székesfehérváron.

Az alsó tagozatosok változatos feladatokból álló fináléján jó pár iskola évek óta az élvonalban van, szinte minden országos döntőbe bejutnak Törökbálint, Szombathely, Eger iskolái. A miskolci Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola tavaly szerepelt először az országos döntőn, idén pedig már az ezüstérmet hozták el.

Kép


A Játékos Sportverseny az alsós korosztály részére összeállított 29 különböző, sportági alapokra épülő, ügyességi és labdás feladatból áll, amelyek közül 1-1 versenyre mindig 10 feladatot választanak ki sorsolással. Az idei versenysorozatra országosan 257 csapat több mint 5300 diákkal nevezett, a döntőbe pedig a legjobb 8 csapat, összesen 144 versenyző jutott be, a megyei versenyeken, az országos elődöntőkön és pótselejtezőn keresztül.  Az egyes csapatokat 9 fiú és 9 lány alkotja. 
A hétvégi országos döntőn az utóbbi évek legszorosabb küzdelme zajlott, a csapatok fej-fej mellett haladtak egészen az utolsó feladatig. Az aranyérmet végül Törökbálint vitte el. A Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola második helyezett lett, megelőzve az Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskolát.
 

Ez is érdekelhet

Tamás Márk távozott
SportMiskolcVilág
Labdarúgás: külföldön folytatja pályafutását a diósgyőriek rutinos védője.
Völgyi Péter szövetségi kapitány, a DVTK szakmai igazgatója. Fotó: magánarchívum
Irány Berlin, ahol a franciákkal kezdenek
SportMiskolcVilág
A német fővárosban pénteken kezdődik a női kosárlabda-világbajnokság.
Képernyőre kerül a DVTK
SportMiskolcBelföld
A Magyar Labdarúgó Szövetség nyilvánosságra hozta a Mol Magyar Kupa 3. fordulójának programját és órarendjét.
Rajt a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Diósgyőri harcosok is a ringbe lépnek.