Ugrás a tartalomra

Faültetéssel ünnepelt a szirmai református iskola és óvoda 

Létrehozva
Ovisok verselésére és diákok éneklésére lehetett figyelmes az, aki hétfő délelőtt az Apostol Bertalan tér környékén járt. A gyerekek ezzel kedveskedtek annak a két elültetett kislevelű hárs-facsemetének, melyek intézményeik tízéves egyházi fenntartásának állítanak élő és terebélyesedő mementót. 
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Mindennek oka, hogy idén szeptemberben volt tíz esztendeje annak, hogy a Tiszáninneni Református Egyházkerület átvette a két intézményt – megalapítva ezzel a Miskolc-Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvodát. Az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat már a tanév elején elkezdődött – tudtuk meg Molnárné Apai Melindától.

Kép

Az iskola igazgatóhelyettese szerint külsőleg rengeteget fejlődött mind az iskola, mind pedig az óvoda. A pedagógusok igyekeztek az oktatás színvonaláért dolgozni, így például sokat tett a digitális oktatás előmozdításáért intézményvezetőjük is – értékelése mentén.

Kép

Mint arról a Miskolc Televíziónak Cseléné Figula Edina, a terület önkormányzati képviselője beszámolt: az évforduló alkalmából új székekkel és sportszőnyegekkel támogatta az óvodát és az iskolát. A hétfői ünnepségen a gyerekek szavaltak, a nyolcadik osztályos diákok pedig énekkel, verssel és gitárszólóval kísérték az ültetést. 

Ez is érdekelhet

Az intézmény és a fenntartó is támogatja – Horváth Zitát jelölik a rektori posztra
OktatásMiskolcBelföld
Az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriuma múlt pénteken megtartott ülésén egyhangúlag Horváth Zitát, az egyetem jelenlegi rektorát javasolja az intézmény következő vezetőjének.
Kreatív tanórán vettek részt.
Kreatív tanórán vettek részt a Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola diákjai
OktatásMiskolcBelföld
Az „Ahol Te vagy a szín” címmel összeállított programban több mint kétszáz gyermekhez jutott el a kreatív tanulás öröme.
Komoly elismerésben részesült a Szemere testnevelő tanára
OktatásMiskolc
Soós Istvánné több évtizedes kimagasló munkájáért a napokban „Diáksportért” országos díjat vehetett át Budapesten.
Béres Alexandra mozgatta át a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola diákjait
OktatásMiskolc
A rendhagyó tornaóra előtt a fitnesz Európa- és világbajnok a mindennapi mozgás fontosságáról és a helyes táplálkozásról is beszélt a gyerekeknek.