Ugrás a tartalomra

Felgyújtották a Bükki Lovasparkot

Létrehozva
A Bükki Lovaspark – Oroszkúti lovastanya Facebook-oldalán számolt be arról, hogy kis híján tragédia történt péntek hajnalban Bükkszentkereszten.

"Nehéz hajnalra ébredtünk. Hajnali 4-kor felgyújtották a Bükki Lovasparkot. Szerencsére időben észlelte a lovasparkunk egyik segítője a tüzet, aki a tűzoltóság kihívása mellett, az egyik már égő boxból is ki tudta hajtani az egyik lovunkat és a helyi tűzoltók is hamarosan eloltották a tüzet így a többi boxban lévő ló sem sérült meg. A tűz számunkra hatalmas károkat okozott, de nem égett le minden.

A feljelentést megtesszük, a károkat bízunk benne, hogy hamarosan helyre hozzuk.

Bízok az eddigi és a további támogatásotokban is ….Lesz rá szükség„ – álla a szomorú bejegyzésben.

Mint írják, a hajnali tűzben Boni lovat sikerült kimenteni az égő boxból de sokáig nem találták, végül a falu határában sikerüt befogni a megrémült állatot.

Kép

 

Ez is érdekelhet

hejőcsabai gyógyszertári tűz
Négyen kerültek életveszélybe, köztük gyerekek is
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBaleset
Kórházba került az a négyfős család, akik a hejőcsabai gyógyszertár épületében tartózkodtak, amikor tűz ütött ki.
A föld nyelte el? Miskolcon és környékén is keresik az eltűnt asszonyt.
HavariaMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az Encsi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 67 éves, gönci asszony eltűnése ügyében.
Lakóházhoz riasztották a miskolci tűzoltókat
HavariaBorsod-Abaúj-Zemplén
Négy kocsival siettek ki a helyszínre kedd délelőtt.