Ugrás a tartalomra

Fellobbant az első gyertya lángja a város adventi koszorúján 

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. november 27. vasárnap 22:45
Az önkormányzat és a református egyház közös rendezvényével kezdetét vette az adventi időszak Miskolcon. 
Fotó: Mocsári László

A Szent István téren megrendezett ünnepi műsort a református felekezet szervezésében a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon kórusa és az Örömhír Kamaraegyüttes nyitotta meg, amelyet a gimnázium igazgatójának Ábrám Tibornak a bevezető szavai követtek, aki az advent lényegéről beszélt az egybegyűlteknek. 

Ábrám Tibor (Fotó: Mocsári László)

„Az advent nem a csillogásról szól, nem is a megfelelő ajándék megtalálásáról, hanem valami egészen másról” – mondta, aztán Pilinszky Jánostól idézett: „Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni azután, ami a miénk. Az adventus domini Jézus Krisztus eljövetelére utal.” 

Pásztor Dániel (Fotó: Mocsári László)

Ábrám Tibor szavai után Pásztor Dániel református püspök végezte igei szolgálatát. Beszédében kiemelte: „A bibliai tanítás, hogy „készítsétek az Úr útját és egyengessétek ösvényeit”, nagyon jól meghatározza az adventi feladatunkat, az adventi teendőinket az elkövetkező négy hétre nézve. Ez pedig így hangzik: Készítsétek az úrnak útját. Az advent egyébként is a készülés, a várakozás ideje is. A legtöbb család élete azzal telik, hogy készül az ünnepre és készíti magát az ünnepre. Az adventi gyertyák, a fényfüzérek, a karácsonyi díszek előkerülnek. Kikerülnek az ablakba, kikerülnek az asztalra, elindul az ajándékok vásárlásának az ideje. Igyekszünk valahogy mindent megtenni azért, hogy legalább mi magunkat elkészítsük az ünnepre. A kérdés azonban csak az, hogy ez e az advent feladata, hogy mi készüljünk az ünnepre? Sokszor az az érzésem és az a tapasztalatom, hogy mi magunk szeretnénk ünnepet csinálni. Mi magunk szeretnénk magunknak ünnepet, idézőjelben, „gyártani”. Éppen ezért van aztán sok csalódás és keserűség is az adventben és a karácsonyban, mert ha valami nem úgy sikerült a készülődésben, ahogy azt gondoltuk és elvártunk, vagy szerettük volna, akkor csalódottak vagyunk. Akkor úgy érezzük, hogy ez az ünnep, a karácsony ünnepe, már nem is lehet olyan, és nem is lesz olyan, mint amilyennek szerettük volna. Mert mi akartunk ünnepet csinálni! De nem nekünk kell ünnepet csinálni. Az ünnep, az a hozzánk érkező Isten ünnepe. A Jézus Krisztusban földre szállt Isten ünnepe. Nem nekünk kell tehát ünnepet csinálni” – hívta fel a figyelmet a püspök.

Hozzátette: „Az a készülés, amit mi teszünk, annak jegyében kell, hogy történjen, hogy utat készítsünk annak, aki a mennyből leszáll és eljön hozzánk. Kétezer huszonkettő adventjén és karácsonyán is készítsétek az Úr útját. Ne csak a magunk útját készítsük. Hanem készítsük azt, hogy eljusson hozzánk a világ megváltója” – adta át az üzenetet Pásztor Dániel püspök. 

Szopkó Tibor, Pásztor Dániel, Grubert Roland (Fotó: Mocsári László)

A szentbeszéd után sor került az ünnepélyes, közös gyertyagyújtásra. Az első adventi gyertyát Pásztor Dániel református püspök, Szopkó Tibor alpolgármester és Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete vezetője gyújtotta meg, nagyszámú miskolci lakos körgyűrűjében. 

Szopkó Tibor (Fotó: Mocsári László)

Miskolc Megyei Jogú város önkormányzata nevében Szopkó Tibor alpolgármester mondott köszöntőt. Hangsúlyozta: „Advent a várakozás ünnepe. Ilyenkor várjuk az ünnepet. Elcsendesedünk. Várjuk a csodát, várjuk a Megváltó megszületését. Lassan kétezer éve ugyanazt az üzenetet hordozza az advent, azonban ebben az évben, kettőezer huszonkettőben, egy kicsit talán mégis mást is üzen nekünk ez az időszak. Hiszen kettőezer huszonkettőben a határainkon túl, tőlünk néhány száz kilométerre egy szomszéd országban háború dúl. Bombák, rakéták robbannak, házak omlanak össze és tankok róják az utcákat. És ugyanez az év az, amikor számos miskolci család számára is egyre nagyobb kihívást jelent az alapvető szükségletek biztosítása. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, számomra ez az advent a megbecsülés adventje. Mert ilyenkor kell megbecsülni azt a gazdagságot, azokat az értékeket, amelyekkel rendelkezünk. Ilyenkor kell hálát adnunk a jogainkért, a helyzetünkért, hiszen mi igenis tudunk mit tenni az ünnepi asztalra, még ha egy kicsit kevesebbet, vagy ha egy picit nehezebben is, mint korábban. De meg tudjuk teríteni az ünnepi asztalt karácsonykor. Hálásnak kell tehát ezért lennünk, meg kell ezt becsülnünk. A békét, a biztonságunkat, a kandalló melegét, vagy azt, hogy gyertya lángjánál fogunk leülni karácsonyozni szeretteinkkel, a családtagjainkkal. Ezért is hálásnak kell lennünk. Ezt is meg kell becsülnünk” – mondta Szopkó Tibor. 

Kattintásra galéria nyílik.

Az alpolgármester a tágabb közösségeinkről sem feledkezett meg: „Nem utolsó sorban meg kell becsülnünk a közösségeinket, meg kell becsülnünk azt, hogy mi itt Miskolcon - még ha egész évben vannak is vitáink -, de mégiscsak egymás felé tudunk ilyenkor fordulni. Együtt tudunk ünnepelni és tudjuk szeretni egymást. A mai nap is ezt bizonyította, hogy büszkének kell lennünk a miskolci református közösségre. Büszkének kell lennünk a Vöröskereszt közösségére és mindannyiunkra, akikkel együtt tudunk most ünnepelni. Számomra tehát ennek az adventi időszaknak ez a legfontosabb üzenete. Én ezekkel a gondolatokkal kívánok minden miskolcinak Istentől megáldott, békés, boldog adventi időszakot, majd pedig a karácsonyozáshoz minden jót” – zárta beszédét az alpolgármester. 

Jancsó Dóra (Fotó: Mocsári László)

Az első adventi vasárnap ünnepi műsorát Jancsó Dóra és Varga Andrea színművészek, valamint a ZENITA Hang-varázs Stúdió növendékeinek előadása zárta és tette feledhetetlenné.

Varga Andrea (Fotó: Mocsári László)

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!