Ugrás a tartalomra

Feltételezhetően sokkos állapotban hagyta el a baleset helyszínét a férfi, már a Neptunt is bevonták a keresésbe

Létrehozva
Arnót közelében történt a közúti baleset, a 43 éves férfit utoljára Felsőzsolcánál látták. A rendőrség nagy erőkkel keresi, már a Neptun Búvár Klubot is bevonták.
Kép
A tragikus baleset az M30-ason. Fotó: Facebbok.com/Imi autómentő Kft.

Rengetegen álltak Szilágyi Endre családja mellé a közösségi médiában, a hétfőn megosztott hírt százak osztották tovább, hogy ezzel is segítsék a keresést. Eltűnt ugyanis Szilágyi Endre, úgy tudjuk, a 43 éves férfi közúti közlekedési balesetet szenvedett autójával hétfőn az M30-as autópályán, Arnót irányába tartva.

Komoly ütközés volt, az Audi kombi orra szinte felismerhetetlenné vált. A balesethez a miskolci hivatásos tűzoltók vonultak ki. A helyszínen készült fotókon láthatjuk, hogy az egyik kerék is kitört.

Kép

Információink szerint a balesetet szenvedett autóst keresik nagy erőkkel a rendőrök.

Varga Rudolf rendőrségi szóvivőtől kedd délelőtt megtudtuk, hogy civileket, a Neptun Búvár és Kereső Klubot is bevonták (ezt egyébként ők maguk is megerősítették Facebook-oldalukon).

Feltételezések szerint előfordulhatott, hogy a baleset következtében sokkos állapotba került a férfi. Ezt erősítheti meg az is, hogy gyakorlatilag mindenét hátrahagyva távozott a baleset helyszínéről. Azóta nem adott magáról életjelet. Szilágyi Endrét mind a rendőrség, mind a családja, és most már tehát speciális mentőegységek is keresik.

Kép

A férfi jellegzetessége a mellkasán férfi és női alak tetoválás, jobb lábán batman, joker és egyéb tetoválás, jobb gyűrűsujján gyűrűszerű tetoválás, bal karján farkas, cápa, sas mintájú tetoválás látható. Utoljára fehér pólót, farmert, fekete bőrkabátot, illetve fehér Nike cipőt viselt. Haja rövid és barna, magassága 181-185 centiméter.

Ha bárki felismerné, azonnal hívja a rendőréget!

 

Ez is érdekelhet

Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.
Ítélet született a tiszaújvárosi halálos motorosgázolás ügyében
BalesetBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2024 novemberében Tiszaújváros közelében történt közúti baleset ügyében, amelyben a sértett motorkerékpáros életét vesztette.