Ugrás a tartalomra

„Fogadj örökbe egy Mikuláscsomagot!” - családoknak gyűjtenek az ünnepre

Létrehozva
Ebben az évben a „Fogadj örökbe egy Mikuláscsomagot!” elnevezésű akcióval igyekszik szebbé tenni nehéz sorsú családok Mikulás-ünnepét a Supersum Közhasznú Alapítvány.
Kép

- Számunkra kiemelten fontos, hogy minél több hátrányos helyzetű gyermeknek teljesüljön az álma és szebb legyen az ünnepük. Különös figyelmet fordítunk arra, hogy a támogatás ne csak anyagi segítséget jelentsen, hanem közösségi élményeket és örömteli pillanatokat is nyújtson a támogatottak számára - nyilatkozta Bernasconi-Bús Katalin az alapítvány kuratóriumi elnöke. 

Elmondta, december 6-án elhozzák és a miskolci Tudomány és Technika Háza (TTH) színpadára kísérik a Mikulást, akinek a zsákja azonban jelenleg még üres. Ezt a zsákot meg kell tölteni az ünnepig, ezért hirdették meg az adománygyűjtő akciót még november elején. 

A TTH vezetőségével közös projekt keretein belül a nézőtéren közel hatszáz gyermeket várnak majd a Manók, akiket már meghívtak a miskolci Tüskevár Óvoda És Általános Iskolából, a MIÓVI támogatásával harmincegy miskolci intézményből, valamint vidéki óvodákból is.

- Az a célunk, hogy összesen ezer gyermek részesüljön az ajándékozás örömében, ezért kérjük, hogy aki csatlakozna és megélné velünk együtt ezeket pillanatokat, jelentkezzen a Supersum Közhasznú Alapítvány Facebook oldalán, e-mailben vagy telefonon - kéri az alapítvány vezetője. 
Az alapítvány közhasznú, ezért céges adományozás esetén igazolást tudnak adni az adományozott összegről.

A támogatásokat az alábbi módokon juttathatják el az alapítványhoz: 
• Bankkártyás fizetéssel: https://supersum.hu/termek/supersum-mikulas-csomag/
• Banki átutalással:
Kedvezményezett: Supersum Közhasznú Alapítvány
K&H BANK: 10402764-50526972-78881022
IBAN: HU82 10402764-50526972-78881022
Swift kód: OKHBHUHB
Közlemény: „Mikulás”
 
Bármilyen kérdés esetén várják a hívásokat vagy az e-maileket: +36 30 125 4045 vagy supersum.miskolc@gmail.com.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.