Ugrás a tartalomra

Fogyatékos emberek szemével mutatják be a világot

Létrehozva
Közel ötven műalkotással hozzák közelebb a speciális szükségletű emberek világát.

Idén második alkalommal indítottak figyelemfelhívó kampányt a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának elsőéves gyógypedagógus hallgatói. A fogyatékos emberek világnapja alkalmából speciális szükséglegű emberek rajzaiból készítettek képeslapokat és juttatták el azokat digitális formában különböző szervezetekhez, intézményekhez, önkormányzatokhoz.

Preview Image
A beérkező rajzok

- Közel 50 rajz érkezett hozzánk; ezek által láthatóvá válik, a speciális szükségletű embertársaink hogyan élik meg a mindennapjaikat, valamint az, hogy milyen csodálatos műalkotásokat képesek létrehozni – fogalmazott Dr. Kecskés Judit egyetemi docens, a kar tanulmányi dékánhelyettese. -  A gyógypedagógus hallgatók szakfelelősei fordultak a különböző miskolci intézményekhez, az ő segítségükkel érkeztek be hozzánk a rajzok.  

Más formát találtak

Tavaly villámcsődülettel hívták fel a figyelmet a fogyatékos emberek elfogadására a hallgatók, a koronavírus járvány azonban megváltoztatta a lehetőségeket, de a kampány eredeti célja, a kontaktusépítés így is megvalósul. 
- Az online kontaktus napjait éljük: ilyenformán megkerestük egyfelől az egyetem összes szervezeti egységét, kértük, hogy a honlapjukon hozzanak létre december 3-án egy olyan felhívást, ami közvetíti a világnap eszméjét. Másfelől kértük a hallgatókat, hogy küldjék el e-mailben barátaiknak, csoporttársaiknak, ismerőseiknek a beérkezett rajzokat. 
Dr. Kecskés Judit úgy véli, a Miskolci Egyetem olyan közösség, aminek egyik mérőfoka, hogy miképp viszonyul a fogyatékkal élő emberekhez.
- Fontos, hogy ne csak a külvilág figyelmét hívjuk fel az speciális szükségletű barátainkra, kollégáinkra, hallgatóinkra, hanem saját magunk is tegyünk az ügyért valamit.

Ez is érdekelhet

Véleményező munkacsoport jön létre az új miskolci jegyző kiválasztásához
Miskolc
A csoport létrehozását a polgármester kezdeményezte.
Közös felelősség a komfortosabb utazásért
Miskolc
Tények és tanácsok a miskolci közösségi közlekedésben.
Képgaléria
Semmelweiss nap a városházán
Semmelweis Nap – elismerte a város az egészségügyi dolgozók elkötelezett munkáját
MiskolcEgészség
Miskolc város önkormányzata Semmelweis napi ünnepi rendezvényén köszönte meg hétfőn mindazok áldozatos munkáját, akik életüket a gyógyításnak szentelték.
Fontos közlekedési változás az Avason
Miskolc
Kedd reggel lép életbe a változás.