Ugrás a tartalomra

Fókuszban Miskolc közlekedése - folytatódott a Városiest-sorozat

Létrehozva
Újabb mérföldkövéhez érkezett a Miskolci Részvételi Program: szombaton a harmadik Városi Estet rendezte meg a miskolci önkormányzat és a közreműködő civilek a polgármesteri hivatal Dísztermében. A téma a megyeszékhely közlekedése volt, a cél pedig az információmegosztás, hogy az állampolgárok a fontos tényezők ismeretében alkothassanak véleményt.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Közel félszázan vettek részt a részvételi programban, hogy kifejthessék véleményüket, észrevételeiket egy olyan, az előadók által is megosztónak nevezett témában, mint a városi közlekedés - ide véve úgy a kerékpározást, mint az autós és közösségi közlekedést.

Az érdeklődő miskolciakat és az előadókat, a facilitátorokat először Varga Andrea köszöntötte. Miskolc alpolgármestere felidézte, hogy 2021-ben fogadta el a közgyűlés a város részvételi koncepcióját, amivel a városvezetés elkötelezte magát, hogy a stratégiai döntéseket társadalmi egyeztetés előzi meg.

Kép

- Akik korábban már résztvettek ezeken a közösségi programokon, ők láthatták, hogy a párbeszéd pozitív eredményekre vezethet - húzta alá az alpolgármester, kiemelve: a részvételiség és az ügyek társadalmasítása egy tanulási folyamat a szervezők számára is, de mostanra beérett az erőfeszítés, hiszen egy valóban megosztó kérdést is fel tudnak ma már vetni.

- Lássuk tehát, milyen közös célokat lehet kijelölni, milyen jövőt képzelnek el a miskolciak. Ha ez az egyeztetés nem történne meg, talán sok, nehezen fenntartható beruházás születne - mutatott rá Varga Andrea.

Kép

Badány Lajos alpolgármester átvéve a szót kiemelte, a motorizáció drasztikus emelkedése minden nagyvárosban problémát jelent, legyen szó gazdasági tevékenységről, vagy a lakosság közlekedéséről. Az autók számának gyarapodása - mutatott rá - megterheli az úthálózatot, növeli a környezetterhelést, és rendszeresen okoz dugókat.

- Minden városvezetés felelőssége egy olyan hosszútávú terv kidolgozása, ami a fenntarthatóságot szolgálja. Tudni kell biztosítani az egészséges életvitelt minden polgár számára - húzta alá Badány Lajos.

Kép

Szunyogh László főépítész előadásában örömének adott hangot, hogy a városvezetés felkarolta a részvételiség intézményét, ami az ő munkáját is segíti, hiszen rendszeresen inspirálódik ezekből a beszélgetésekből. Elmondta, hogy jelenleg is tart a város fenntartható közlekedési stratégiájának felülvizsgálata.

Kiemelte, a városvezetés úgy véli, hogy „Miskolc adottságai folytán hazánk legélhetőbb nagyvárosának kell lennie”, ennek pedig elengedhetetlen feltétele az élhető és fenntartható közlekedés.

A mindenki számára ismert problémák (dugók, közösségi közlekedés nehézségei, parkolóhiány) mellett is állítja azonban a főépítész: jelenleg Miskolc közlekedése „rendben van”, főleg, ha más magyar nagyvárosokkal hasonlítjuk össze (elég csak a fővárosi gigadugókra, vagy például Szeged nehézkes közösségi közlekedésére gondolni).

Kép

Az előadók sorát Kunhalmi Zoltán, a Kerékpáros Miskolc Egyesület elnöke folytatta, aki a városi közlekedés legújabb trendjeiről szólt. Megemlítette például, hogy a vezető közlekedésbiztonsági filozófia ma már az, hogy a baleseti halál megelőzhető, ehhez az a legfontosabb, hogy az úthasználók ismerjék és betartsák a szabályokat. Hozzátette, ahogy a tömeg és a sebesség nő, úgy nő a felelősség is. Szintén új trend nyugaton, hogy a városokat visszaadják a gyalogosoknak.

Városfejlesztési tervekről beszélt Szopkó Tibor alpolgármester, aki szintén hangsúlyozta: Miskolcnak „minden adottsága megvan” ahhoz, hogy 20 éven belül az egyik legélhetőbb nagyváros legyen. Az egyik legnagyobb kihívást azonban a közlekedés jelenti. Fontosnak tartják azonban, hogy az előkészítés előtt álló stratégiát a miskolciak részvételével alakítsák ki.

Kép

Az előadásokat követően tematikus asztaloknál foglaltak helyet a résztvevők, ahol az adott témák szakértőivel lehetett beszélgetni. Ilyen téma volt az élhető város, a fenntartható közlekedés, vagy éppen a parkolás, a gyalogos és a kerékpáros közlekedés fejlesztése.

A Miskolci Részvételi Program már kipróbált módszere ugyanazon az úton halad, amelyen a korábbi példák: az állampolgárok aktivizálása és bevonása az informálásukon keresztül. A Városi Est ugyanis a -1. fázisban szólítja meg az embereket, ahol a cél, hogy minél több releváns információt megismerjenek az érdeklődők. Ennek érdekében szakértői anyagok jelentek meg a https://tervezzukmiskolcot.hu/ weboldalon, az esten pedig szakmai előadások segítségével és tematikus asztaloknál mélyíthették tovább tudásukat a regisztráló állampolgárok.

Ez is érdekelhet

Újabb indulók a 2-es választókerületben is
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Megtartotta második ülését a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 2-es számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság péntek délután.
Képgaléria
Az Avasi kilátó is színesbe öltözik a Ritka Betegségek Világnapján
MiskolcEgészség
Február utolsó napja a Ritka Betegségek Világnapja, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal rendeznek meg világszerte.
„A böjt hatására az ember gondolatvilága elkezd megtisztulni”
MiskolcEgyház
Milyen az Istennek tetsző böjt? Ezt is megtudhattuk Meleg Attila református lelkipásztortól, aki maga is gyakorlott böjtölő.
Megtartotta második ülését a választási bizottság az 1-es választókerületben
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Pénteken ismét összeült a helyi választási bizottság a Városházán, hogy döntsön az egyik jelölt nyilvántartásba vételéről.