Ugrás a tartalomra

Folytatódik az átfogó ellenőrzés-sorozat

Létrehozva
Szükségesnek és hatékonynak ítélte Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója azt a fokozott ellenőrzést, mely kifejezetten az Újgyőri főtér területére fókuszált a hónap első napján.

A keddi akció egy órán át zajlott a tér több pontján egyidejűleg, a MIŐR kötelékéből össszesen 11-en vettek részt 3 szolgálati kutyával, illetve a szoros együttműködés jegyében a rendőrség egyik járőr párosa szintén csatlakozott a megszokottnál nagyobb létszámban felvonuló önkormányzati rendészekhez.

Az igazgató hangsúlyozta: ahogyan ez esetben is, a jövőben szintén kiemelt figyelmet szentelnek a lakosság jelzéseinek, hiszen a rendészek egyik legfontosabb feladata a békés és tiszta közterületek, az élhető környezet biztosítása minden miskolci számára.  Ugyanil​yen fontos a társadalom rendészet iránti bizalmának erősítése, a biztonságtudat kialakítása és megtartása.

Preview Image
Rendészeti ellenőrzés az Újgyőri főtéren |Mocsári László képgalériája

A fenti célok okán heti rendszerességgel átfogó ellenőrzés-sorozat indul változó időpontokban és helyszíneken azzal, hogy az Újgyőri főtérre továbbra is fokozott figyelmet fordítanak rendészeink. Mindemellett, december havában - tekintettel az ünnepekre - egyébként is több alkalommal és több rendésszel találkozhatnak a miskolciak a város utcáin; egyrészt önállóan végezve feladataikat, másrészt a rendőrséggel együttműködve.

Az ellenőrzést olyan, az Újgyőri főtéren mind gyakoribbá váló szabálysértések indokolták, mint például az utcai szemetelés, zajongás; a vírushelyzetben egyértelműen tiltott csoportosulás, vagy a közterületen való alkoholfogyasztás.

Tegnap a Miőr munkatársai egy személy esetében csendháborítás miatt, egy másik ott tartózkódóval szemben szemetelés miatt szabtak ki helyszíni bírságot; míg további két fővel szemben feljelentést tettek.

Kép

Rendőri intézkedésre egyetlen személlyel szemben került sor – csendháborítás, szemetelés, és garázdaság (belerúgott egy oszlopba) miatt. Az említett személyt a rendőrök a helyszínen meg is bírságolták, tekintettel arra, hogy maszkot sem viselt.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.
Rúsz Márton
Rúsz kilenc napos ciprusi kalandja
MiskolcSport
Újabb nemzetközi küldéseket kapott a FIFA-jelvényes miskolci labdarúgó játékvezető.
mvk
Szombaton forgalomkorlátozás lesz a 16-os autóbuszvonalon
Miskolc
Autóverseny miatt lezárják a Lyukóvölgyi út egy részét október 25-én, szombaton reggel hat órától várhatóan tizennyolc óráig.