Ugrás a tartalomra

Folytatódik az ingatlanfejlesztés Miskolcon

Létrehozva
Tucatnyi terület szerepel abban az ingatlanfejlesztési csomagban, amit még az ősszel letehet az asztalra a miskolci városvezetés.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Újabb tájseb tűnik el Miskolc belvárosában: a Bazártömbben (mások Széchenyi negyedként ismerik) egy négyszintes épületet húz fel egy magánberuházó. A Szentpáli, a Régiposta és a Kazinczy Ferenc utca által határolt területet már körbekerítették, a munka hamarosan megkezdődhet.
 
Az érintett belvárosi rész fejlesztése még a 2000-es években indult, de mivel komolyabb befektetői szándék nem mutatkozott, így idővel elhanyagolttá vált a kavicsos parkolóként funkcionáló terület. 2017-ben az akkori közgyűlés ugyan kijelölte eladásra, ezt követően aztán két évvel ezelőtt hozott újabb döntést a grémium az értékesítésről. Ennek előkészítésében már Szopkó Tibor alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője is részt vett.
 
- Fontos volt a városvezetés számára, hogy a településfejlesztési elképzeléseihez partnerre találjon, és eltűnhessenek a belvárosból az ilyen típusú tájsebek, a helyenként balkáni állapotok, amik az elmúlt évtizedekben jellemezték ezt a területet is. Fejlesztést, fejlődést ígérünk a miskolciaknak - tette hozzá.
 
Az épületben lakásokat, üzlethelyiségeket alakítanak ki, és épül egy mélygarázs is. A beruházás a tervek szerint szűk két éven belül elkészül. A funkció és a célok egyébként olyannyira fontosak voltak a korábbi tulajdonos önkormányzat számára, hogy az adásvételi szerződésbe több kikötést is belefoglaltak.

Kép

 
- Az önkormányzatoknak kevés lehetőségük van arra, hogy saját forrásból fejlesszenek. Hiszünk tehát az együttműködésben, de rögzítjük, milyen fejlesztést várunk el azon a területen. Tesszük ezt a miskolciak érdekében - fogalmazott Szopkó Tibor.
 
Azt is megtudtuk, hogy több mint egy tucat ingatlanfejlesztés van még tervben, ősszel bemutathatják ezeket. Az alpolgármester elárulta, számos ikonikus terület fog megújulni ennek köszönhetően.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.