Ugrás a tartalomra

Folytatódik a tanársztrájk: tízezernél is többen vesznek részt munkabeszüntetésen

24.hu / Magyar Hang
Utoljára módosítva
2023. március 16. csütörtök 10:43
Tízezer feletti lehet azon pedagógusok száma – a szakszervezet becslése szerint –, akik valamilyen formában részt vesznek a csütörtökre és péntekre meghirdetett munkabeszüntetésben. Napközben újabb tárgyalási forduló is lesz az érdekképviseletek és a kormány között.
Horváth Csongor tavaly februári felvétele

Várhatóan valamivel kevesebb pedagógus lép sztrájkba csütörtökön és pénteken, mint a korábbi munkabeszüntetések alkalmával, de a szervező Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) számításai szerint így is tízezer feletti lehet a sztrájkolók száma, vagyis minden nyolcadik tanár beszünteti a munkát.

A PSZ mellett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szervezi az országos munkabeszüntetést. A szakszervezet szerint intézményenként eltérő, hogy mennyi időre szüntetik be a munkát: van, ahol egész nap nem dolgoznak, van, ahol három-négy, vagy csak egy órát nem tartanak meg.

Ahol a tantestület nagy része sztrájkol, ott előfordul, hogy rendkívüli szünetet rendelnek el, máshol összevonnak órákat. Gyermekfelügyeletet a törvény értelmében a pedagógusoknak a sztrájk ideje alatt is biztosítani kell.

Csütörtökön ezzel párhuzamosan sztrájktárgyalás zajlik a kormány és a tanári érdekképviseletek között. A pedagógusok sztrájkkövetelései megegyeznek azzal, amit még a közös sztrájkbizottság megalakulásakor, tavalyelőtt ősszel fogalmaztak meg a szakszervezetek, de azóta a sor kiegészült azzal is, hogy helyezzék hatályon kívül a pedagógusok sztrájkjogát korlátozó, tavaly nyáron elfogadott törvényt. E szerint a tanároknak az órák ötven százalékát a sztrájk alatt is meg kell tartania.

Az eredeti követelések között szerepel a pedagógusbér minimálbérhez kötése, a nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkavállalók béremelése, továbbá az, hogy a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak neveléssel-oktatással lekötött munkaideje ne haladja meg a 22 órát.

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke szerint a sztrájkbizottság megalakulása óta volt elmozdulás a kormány álláspontjában:

a tiltakozások kezdetén még nem ismerte el a problémákat, később azonban háromszor tíz százalékos béremelést, majd uniós forrásból a pedagógusbéreknek a diplomás átlagbér nyolcvan százalékára történő felzárkóztatását ígérte meg.

Ennek ellenére július előtt nem számít megegyezésre. Mint mondta, aggodalmat kelt bennük az is, hogy a kormány által tervezett új pedagógus státustörvény a pedagógusbérek esetében alsó és felső határt határoztak meg, vagyis a bér nem követi a diplomás átlagbér növekedését.

Totyik szerint sok óvodában is sztrájkolnak – elsősorban olyan településeken, ahol ellenzéki vezetésű az óvodát fenntartó önkormányzat –, de a gyermekfelügyelet a törvény értelmében itt is biztosítva lesz.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!