Ugrás a tartalomra

A forgalommal együtt nő a feszültség a határon

Létrehozva
Az osztrák polgármester sorompóval korlátozná a forgalmat, de ha ezt nem szavazzák meg, betontömbökkel is hajlandó lenne lezárni az átkelőt.
Kép
Képünk illusztráció. Fotó: Filep István / MT

Egyre több a probléma a somfalvi átkelőnél, és az osztrák polgármester ezért határozott lépéseket fontolgat – adta hírül az rtl.hu. A probléma gyökere most az, hogy a Somfalvát Sopronnal és Ágfalvával összekötő úton az ingázási időszakban tilos a közlekedés – tehát hétköznapokon öt és nyolc óra között, valamint délután négy és hét óra között.

Ebben az időszakban nem lehetne a határon autóval áthajtani, ám sokan nem tartják be a szabályt. 

Ágfalva és Somfalva között azóta okoz gondot a nagy autóforgalom, hogy a két települést összekötő földutat a 2010-es évek közepére uniós forrásból leaszfaltozták. Mostanra erre jár szinte mindenki, aki Sopron felől Nagymarton vagy Bécsújhely irányába ingázik, vagy a térségből indul Sopronba vásárolni, és nem szeretne félórás kerülőt tenni a Sopron határátkelő felé – írja a portál.

A helyzetet drasztikus módon oldaná meg a polgármester: sorompóval és kamerával szereltetné fel a határátkelőt.

Thomas Hoffmann korábban azzal is fenyegetőzött, hogy március 1-jétől betontömbökkel vagy oszlopokkal teljesen lezárja a határátkelőt, ha nem hagyják jóvá a sorompót.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
A székely autonómiáért lobogott az őrtűz Miskolcon
Fellobbantak az autonómia lángjai a Kálvária-dombon
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Székely Autonómia Napja alkalmából vasárnap este ismét fellobbantak az őrtüzek Miskolcon, a Kálvária-dombon. A rendezvény a határokon átívelő összetartozás szimbóluma, amelyhez a város idén is csatlakozott.
Ehet erdő Szeleta szerelvény gasztroexpressz
Asztalra került a természet a Bükkben
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
A természet ezúttal nemcsak díszlet volt, hanem maga a menü is. Október 26-án különleges gasztroexpressz indult a miskolci Szeleta Park Látogatóközpont elől. A résztvevők a Bükk ehető kincseit fedezhették fel vasárnap egy vadnövénykutató és kóstoló túra során.
szezonzáró őszi séta Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Miskolc rejtett csodája: ezért özönlöttek vasárnap a miskolciak az Avasi Arborétumba
MiskolcOktatásBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Az Avasi Arborétum Fenyőkertjében egy utolsó sétával búcsúztatták a színek évszakát a fenyők árnyékában.
Kozmix
Retro láz Miskolcon: Kozmix-os buli a Rockwell Klubban
MiskolcKultúraÉletmódSzabadidőBulvárCelebhírek
Kozmix Miskolcon, döngött a ház. A Rockyban mindenki őrült ritmust rázott.