Ugrás a tartalomra

Frissen festett zebrák teszik biztonságosabbá az avasi közlekedést

Király Csaba
Utoljára módosítva
2022. május 04. szerda 12:47
A városrész második ütemében hét zebrát festettek fel újra. A lépésre azért volt szükség, mert a megkopott gyalogátkelők a Szentgyörgy úton közlekedési lámpák hiányában a biztonságos gyalogosforgalom legfőbb eszközei.

Az Avas tulajdonképpeni fő útja a Szentgyörgy, ennél fogva jelentős gyalogos- és gépjárműforgalom jellemzi. Mégis csupán a Miskolctapolcai útról történő felkanyarodó kereszteződésnél, és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvodánál segíti lámpa a közlekedést.

Szarka Dénes önkormányzati képviselő; Fotók: Mocsári László

Szarka Dénes, a terület egyik önkormányzati képviselője elmondta, hogy a köztes részen zebrák szabályozzák a forgalmat. Hozzátette, hogy az említett szakaszon most hét gyalogátkelő kapott felfestést, miután eljárt felettük az idő és megkoptak – négy annyira, hogy szinte már nem is látszódtak.

„A balesetveszély csökkentése miatt kérvényeztük Szilágyi Szabolcs képviselőtársammal, hogy fessék ezeket újra. A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai az előző héten ezt meg is tették” – tudtuk meg a képviselőtől.

Végezetül megjegyezte, hogy – a körzetre vonatkozóan – az idei tervek között szerepel még egy parkoló kialakítása a Szentgyörgy út és a Nyíri Dániel utca sarkánál.

További hírek

Olvasnivaló