Ugrás a tartalomra

Futással és gyaloglással gyűjtik az adományt

Létrehozva
A nyolchónapos Hegedűs Zojáért fogtak össze a tűzoltók megyeszerte.
Kép
Fotók: Mocsári László

A Miskolc Televízió Kilátó című magazinműsorának szerda esti adásában láthattak beszélgetést arról a kezdeményezésről, amelyet a ritka genetikai betegségben szenvedő kislány megsegítésére indítottak. Az encsi tűzoltó gyermekéért a miskolci Supersum Közhasznú Alapítvány a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal és Szerencs Város Önkormányzatával fogott össze.

Április 21-én délelőtt a szerencsi Rákóczi-vártól indul az a jótékonysági futás, amelynek teljes bevételét Zoja családja kapja - mondta Bernasconi Bús Katalin, a Supersum Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke. Zoja koraszülöttként, szívtumorral és egy ritka genetikai betegséggel, sclerosis tuberosa-val jött a világra 2023 júliusában. Folyamatosan gyógyszereket kell szednie, emellett komplex és intenzív fejlesztő kezelésekre van szüksége.

A kislány gyógyulásáért jótékonysági aukciót is indítottak, amelyen jelenleg már kilencvennél is több dedikált sportereklyére lehet licitálni az alapítvány Facebook oldalán – tudatta az elnök. Bár már legalább a háromnegyedére ezeknek a tárgyaknak tettek felajánlást, az aukció még nem ért véget, április 14-ig lehet ajánlatot tenni.  

A műsor vendége volt a kuratóriumi elnök mellett az a tűzoltó is, aki további egyedi felajánlást tett a jó ügy érdekében. Németi Gergő maga is édesapa, és úgy vallja, oda kell állni minden olyan kezdeményezés mellé, amellyel beteg gyermekeket tudnak támogatni. Már máskor is tett olyan különleges dolgokat, amellyel felhívta a figyelmet az adakozásra. Például 2022-ben negyvenhétszer futott fel egy ház tizedik emeletére, de részt vett két egymást követő évben az Unicef „Te is tehetsz” kampányában, ahol szintén futott a karitatív cél megvalósulásáért.  

Kép

Mostani felajánlása, hogy április 11-én (csütörtökön) délután elindul Kassáról Miskolcra gyalog, a távot 24 óra alatt kívánja megtenni. Tavalyi térd műtétje miatt ezúttal "csak" gyalogolva gyűri le a száz kilométert a két város között között, Zoja gyógyulásáért. A tűzoltó egy barátjával együtt vág neki az útnak, de mint mondta, időközben még két ismerőse jelezte, hogy szeretne velük tartani, ők Encsen csatlakoznak majd. 

A küldetés célja, hogy legalább százezer forintot gyűjtsenek össze. Minden kilométer ezer forinttal támogatható, de mindenki maga döntheti el, mennyit áldoz erre – emelte ki Bernasconi Bús Katalin. A tűzoltó és társainak érkezése április 12-én (pénteken) 16 óra körül várható Miskolcon a József Attila úti sport áruházhoz, onnan bárkinek lehet őket tovább kísérni gyalog a belvároson át. A Centrumhoz nagyjából 17 órára fognak érni, majd onnan az Avasi Kilátó a cél. Az út vége fél 6 körül várható. 

Aki szívesen támogatná Zoja gyógyulását, az alapítvány elkülönített számlaszámára utalhat: 

Supersum Közhasznú Alapítvány
K&H BANK 10402764-50526972-78881022
IBAN : HU72 10402764-50526972-78881022
Swift kód OKHBHUHB
Közlemény: Zoja gyógyulásáért 
 

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.