Ugrás a tartalomra

Garantálnák a zavartalan vízszolgáltatást

Létrehozva
A város vízszolgáltatásának rendezésére tett javaslatot Hegedűs Andrea és Szilágyi Szabolcs önkormányzati képviselő közös csütörtöki sajtótájékoztatón.
Kép
Hegedűs Andrea és Szilágyi Szabolcs. Fotó: Mocsári László

Ahogy a megyei I-es és II-es országgyűlési választókerület előválasztásán is induló helyi politikusok fogalmaztak: a „vízbombát" sürgősen hatástalanítani kell.

Hegedűs Andrea arra hívta fel a figyelmet, hogy a jórészt az '50-es években kialakított rendszer mára jól láthatóan már nem bírja el a terhelést.

– Az elavult és elöregedett vízhálózat okán fellépő csőtörések mindennapossá váltak Miskolcon, sőt nem ritkán napokon belül ugyanabban az utcában újul ki a probléma – taglalta. – A talajba elszivárgó ivó- és szennyvíz mennyisége egyrészt felveti a környezetkímélés kérdését, másrészt pedig a lakosság közvetlenül is érzékelheti ennek hatásait, amikor a kiesésből és pazarlásból származó többletköltség a csekkeken jelentkezik – tette hozzá a DK önkormányzati képviselője.

Kép

Szilágyi Szabolcs a MIVÍZ Kft.-nél szűk egy évtized alatt felhalmozódott hiányra és kintlévőségekre hívta fel a figyelmet.

– A 2012-ben bevezetett vízi közműadó döntő szerepet játszik abban, hogy a vállalat nem képes a szükséges karbantartási és felújítási munkákat elvégezni – vélekedett. A jobbikos politikus meglátása szerint a tárgyalt ágazati adó országos mértékben 12,5 milliárd forintnyi éves bevételéről a központi költségvetésnek le kellene mondania annak érdekében, hogy a Miskolci Vízművekhez hasonló sorsra jutott vízi közműszolgáltatók zavartalan működésüket garantálni tudják a lakosság számára.

A két önkormányzati képviselő ezért együttesen terjeszti elő javaslatát a miskolci közgyűlésnek, hogy az onnan aztán az Országgyűlés elé kerülhessen.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Régiségvásár
Márton-napi hangolódás, utcazene és vidám hangulat a novemberi Régiségvásáron
MiskolcSzabadidő
November sem telhetett el Miskolci Régiségvásár nélkül. Ezúttal november 8-án várták a kincskeresőket, gyűjtőket és nézelődőket a miskolci belvárosban.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Nem takarítják el az összes falevelet Miskolcon, itt a polgármester válasza
Miskolc
A lehullott falevelek egy része idén nem a komposztálóba vagy a hulladék közé kerül. Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere mutatta be a LombMarad programot.
Gardróbvásár november_BNR
Elpörögtek a cuccok: ez volt az utolsó Gardróbvásár Miskolcon idén
MiskolcSzabadidő
Hetedik alkalommal rendezték meg a Gardróbvásárt a Belvárosi Fröccsteraszon. Vasárnap délelőtt megtelt a SOHO kincskeresőkkel.
Kiért áll a kereszt a Molnár-sziklán?
Miskolc
Egy megcsalt férj, két halálra ítélt szerelmes vagy egy kikosarazott molnárlegény emlékét őrzi a Molnár-szikla keresztje?