Ugrás a tartalomra

“A gól csak egy plusz” - jön az MTK

Buzafalvi Győző
Utoljára módosítva
2022. szeptember 11. vasárnap 13:37
Fejesgóllal vette ki a részét Gyirmóton a 2-1-es diósgyőri győzelemből Papp Marcell, aki harmadszor játszott a DVTK-ban bajnoki mérkőzésen, ebből másodszor kezdőként.
Papp Marcell lendületben. Fotó:DVTK.eu

- Nagyon örülök a győzelemnek, a csapat nélkül nem sikerült volna - kezdte a nyáron igazolt szélső. - Ezért ünnepeltük közösen mind a két gólt. Hogy én is betaláltam az csak egy plusz, ami hatalmas motivációt és önbizalmat ad a folytatáshoz.

- Sokat gyakoroltuk az elmúlt héten a támadókkal a fejeseket az edzéseken - erősítette meg Kuznyecov Szergej vezetőedző szavait a DVTK 99-es mezszámú játékosa -, örülök, hogy a mérkőzésen én kerültem ilyen helyzetbe, és értékesítettem is azt. Nem én vagyok a csapat legmagasabb embere, de jól jött a beadás, a védőm előrébb lépett, így a labda pont a fejemre jött, amit sikerült jól eltalálni.

- Várjuk az MTK elleni mérkőzést, mert egy nagyon jó formában szereplő csapat érkezik majd hétfő este Diósgyőrbe - tekintett előre Papp Marcell. - Ugyanígy, támadó felfogásban és hasonló mentalitással kell játszani, mint a Gyirmót ellen. Biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk fogni őket, és ismét megszerezzük a három pontot.

Az is örvendetes, hogy Gyirmóton végre megtalálta a góllövő cipőjét Eppel Márton, és találatával győzelemhez segítette együttesét. Reméljük, hogy ez az önbizalom-visszaszerző esemény még magabiztosabbá teszi az egykori NB I-es gólkirályt az ellenfelek kapuja előtt.

Az a Gyirmót elleni rangadón kiderült, hogy Kuznyecov Szergej vezetőedző csapatának labdarúgói futó-és gondolkodásbeli gyorsaságban is sokkal előrébb tartanak egyik feljutásra esélyes riválisuknál. A küzdőszellemre és az összjátékra sem lehetett különösebb panasz, még ha elő is fordultak átadási hibák. És hát a szurkolók sem a biztonságosnak látszó, de sehová sem vezető alibipasszok miatt szeretnek meccsre járni. Meglátjuk, hétfőn este ez a produkció – ami persze lehet sokkal jobb is – mire lesz elegendő a rutinos focistákból álló és a kiváló tréner, Bognár György által dirigált MTK ellen. A tét nem kicsi: diósgyőri diadal esetén ugyanis akár a második helyre is felkerülhet a DVTK. Ehhez csupán annyi szükséges, hogy szerencsésen alakuljanak a többi pályán az eredmények. Mondjuk Nyíregyházán kapjon ki a Kazincbarcika, a Győri ETO-Pécs derbi végződjön döntetlenre, a Soroksár ne győzze le a Szegedet és a Gyirmót ne nyerjen Csákváron. Persze ez csak játék a számokkal, nem az a legfontosabb, miként meccselnek a többiek, hanem a saját teljesítmény. Mindenesetre egy MTK elleni három ponttal felzárkózhatna és nyugodtabban várhatná a DVTK a válogatottmérkőzések miatti hosszabb szünetet. De ezzel tisztában vannak Diósgyőrben a játékosok és a szakvezetők is.

További hírek

Olvasnivaló