Ugrás a tartalomra

A gombák földjén

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2021. október 03. vasárnap 09:02
Az Acéllábos október 7-ei adásában gombázunk és Kvaterkázunk.
Fotó: Mocsári László

A miskolci gombatermésből akartunk szedni: nem sikerült. A Miskolci Gombász Egyesület elnöke, Béres János volt a Vergiliusunk a gombák földjén. A tervek szerint a Bükkbe mentünk volna, Béres János azonban kora reggel azzal hívott, hogy az elképzelt terülj, terülj asztalkám helyett üresen áll az erdő. Fogtuk hát a kosarainkat, és 50 kilométerrel később megálltunk Zubogy határában. Az ottani erdős rész meglepetésekkel szolgált: gomba akadt bőven, csak – mint kiderült – nem ehető fajta. Ekkor járhatott egy óra felé az idő.

Konfliktus és megoldás

A problémát az jelentette, hogy lebeszéltük Szuromi Szilviával, a Süt a Nap vegán bisztró tulajdonosával, hogy 2 órakor találkozunk a Csanyik környékén, majd a Kecskelyuk nevű ősemberbarlang előtt összeütünk egy jó kis paleo gombapörköltet. Végül csak ráakadtunk az erdő G-pontjára: egy szobányi területen sikerült annyi gyűrűs tuskógombát találnunk, amennyi bőven elég volt a főzéshez. Indultunk tehát a Kecskelyukhoz.

Szuromi Szilvia elmondta, mik a paleo (olyasmi étrend, amit az ősemberek is ehettek volna akár) diéta lényege. Mindezt egy olyan barlang előtt, ahol pár százezer éve laktak is elődeink. Aztán nekiláttunk a pörköltnek, ami egyszerű, de igen finom, laktató és kalóriaszegény étel volt, és amit zellerpürével körítettünk.

Koccintás, kóstolás: kvaterka

A mostani Ízi is kalandosra sikerült: statikus konyhai forgatás helyett az Avasi Kvaterkára látogattunk el. Hat helyszínen várták pincészetek és borok a műfaj kedvelőit, a szervezők célja pedig az volt, hogy kifőzzék az Avast: minden állomáson készült valamilyen bográcsos étel. A kikötés annyi volt, hogy gulyás nem kerülhet terítékre: az egy másik Kvaterka gasztrotémája lesz várhatóan.

A Papszer 2. szám alatt, az Avas kapujában kezdtük a csúcshódítást, ahol krumplilángossal és hejőcsabai töltött káposztával várták a vendégeket. Mi a káposztát csekkoltuk, majd kétféle bort kóstoltunk hozzá. Ezután a Bortanyára mentünk, ahol a kiváló kékfrankos mellé vadpörköltöt kínáltak nekünk Gallay módra készítve, majd pár emésztéssegítő lépés a Polgármester Pincéig, ahol príma prímásmuzsika gyűjtötte egybe a kvaterkázókat. A Gasztroműhely szakácsai pincepörköltöt készítettek, amit ingyen (nem elírás!) kínáltak az embereknek.

A Nádler Pincében sem csak a poharak csilingeltek: slambucpótló kolbászt ettünk, aminek a története a műsorból kiderül. Innen átléptünk a Poroszkai Pincébe, hogy megtudjuk, mi is az a tunki, ugyanis azt szolgáltak a kiváló furmint mellé számunkra jó karéj fehér kenyérrel. Előzetesben annyit, Kazinczy Ferenc nyelvújítónk duplán csettintett volna a nyelvével, ha velünk jön.

Végül, kissé pilledten, megérkeztünk a csúcsra: a Demjén Pincénél újabb kiváló borokkal (itt ittam az este első édes borát) kínáltak minket, mellé pedig egy szuper paprikás krumplit is kaptunk, aminek minden hozzávalója homemade volt. Aki mindezt nem hiszi, járjon Kvaterkára! Vagy nézze meg műsorunkat október 7-én, csütörtökön este 18:25-től a Miskolc Televízióban.

További hírek

Olvasnivaló