Ugrás a tartalomra

Gondoskodó Miskolc – Már kétezernél is több miskolci jelentkezett LED-cserére

Létrehozva
Már eddig is több mint 2000 miskolci család regisztrált a Gondoskodó Miskolc szociális és támogató csomag részeként elérhető ingyenes LED-csereprogramra, amelyben a hagyományos, nagyobb energiaigényű villanykörtéket lehet modern, takarékos fényforrásokra cserélni - tájékoztatta szerkesztőségünket csütörtökön a városháza. 
Kép
Veres Pál a CYEB szentendrei raktárába is ellátogatott. Fotó: Juhász Ákos

Az eddig sosem látott mértékű infláció, az árak drasztikus emelkedése, a rezsicsökkentés részleges kivezetése és az amiatt bekövetkezett rezsiár-robbanás miatt családok sokasága kerülhet nehéz helyzetbe Miskolcon is, és bár a az elszabadult energiaárakkal és a kiszámíthatatlan gazdasági környezettel az önkormányzatnak is meg kell küzdenie, a városvezetés elkötelezett amellett, hogy akár erőn felül teljesítve, de segítse a miskolciakat.

Ezért indult el – a CYEB jóvoltából – Miskolcon is a LED-csereprogram, amely korszerűbb izzókat, alacsonyabb villanyszámlát, éves szinten pedig akár 50 ezer forintos megtakarítást is jelenthet a miskolci családoknak. Veres Pál, Miskolc polgármestere a CYEB szentendrei raktárába is ellátogatott, hogy felmérje, mennyi izzó áll rendelkezésre, és hogy egyeztessen a céggel a miskolci programról, megbizonyosodva arról is, hogy minden miskolci családnak jut majd LED-izzó, amennyiben regisztrál és csatlakozik a kezdeményezéshez.

Miskolcon ezt eddig több mint kétezren már meg is tették, ami azt jelenti, hogy a mai napig csaknem 25 000 korszerű fényforrásra jelentettek be igényt Miskolcról.

Aki még nem regisztrált, továbbra is megteheti a www.miskolc.hu/ledcsere, illetve a www.ledcsere.hu internetes oldalakon a „jelentkezés” gombra kattintva. A regisztráció mindössze néhány percet vesz igénybe, azonban akár 50.000 forintos megtakarítást is jelenthet az éves villanyszámlában.

A programba bárki jelentkezhet, akinek van érvényes szerződése valamelyik áramszolgáltatóval, és rendelkezik miskolci lakcímkártyával. A rendszer néhány adat kitöltését, illetve dokumentum feltöltését követően automatikusan kiszámolja, hogy az adott háztartás az éves áramfogyasztás, valamint a lakásban található izzók száma és használati ideje hány ingyenes LED-re jogosult.

Miskolc Önkormányzata azoknak is szeretne segíteni a LED-cserében, akik nem tudnak online regisztrálni, őket regisztrációs pontokon várják az önkormányzat munkatársai több városrészben. A regisztrációs pontok listája megtalálható a www.miskolc.hu honlapon.

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető: kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.