Ugrás a tartalomra

Gőzerővel épül a Miskolctapolcai Strandfürdő második üteme

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. január 31. péntek 16:06
A remények szerint idén átadják a Miskolctapolcai Strandfürdő második ütemét. A beruházásra egy újabb jelentős, 6 milliárd forintot meghaladó összeg érkezett az önkormányzat számlájára.
Mocsári László képgalériája!

A Miskolctapolcai fürdő és környezetének fejlesztése projekt kapcsán a Miskolc Holding Zrt. a napokban megkapta az esedékes 6,6 milliárd forintot. A forrás megérkezése előre tervezett volt, hiszen a Modern Városok Program keretében a kormány még 2016- ban döntött a projekt támogatásáról.A  támogatási szerződés pedig tartalmazza pénzügyi ütemezést, ebben szerepelt, 2020. január 31-ig meg kell érkeznie az idei összegnek. Ennek értelmében érkezett a 6,6 milliárd forint a Miskolc Holding Zrt.-hez.
A beruházás végleges költsége 2018-ban vált ismertté, és akkor Kormányhatározat és Támogatói Okirat is született az évenkénti forrás biztosításáról.

Adatok: 
2017. évben nem érkezett támogatást
2018. évben: 750.000.000 Ft (2018. decemberében érkezett)
2019. évben: 5.000.000.000 Ft (2019. januárban érkezett)
2020. évben: 6.650.000.000 Ft (2020. januárban érkezett)
A forrás biztosítására vonatkozó 1. számú Támogatói Okirat módosításának aláírására 2018. december 27-én került sor.
A két határozat és Okirat alapján a teljes támogatási összeg: 12.700.000.000 Ft.


A strandfejlesztésről az Aradi-sétányon tartott sajtótájékoztatót Hubay György országgyűlési képviselő, aki örömét fejezte ki, hogy a támogatás idei részlete megérkezett, és annak a reményének adott hangot, hogy még az idén átadhatják a fürdőkomplexumot.

hubay sajtótájékoztató

Mint ismert, 12,7 milliárd forintból Miskolcon épül meg az ország egyik legnagyobb fürdőkomplexuma. A beruházás a Miskolctapolcai strand fejlesztésének második ütemeként valósul meg 2019-2020 során. A futurisztikus létesítményben 8 beltéri és 2 kültéri medencét álmodtak meg a tervezők, amely szerves egységet alkot majd a strandfürdő 2015-ben átadott első ütemével.

Több mint 600 millió forintból megújul a Barlangfürdő melletti, sétányokkal tarkított őspark is a csónakázótóval együtt. Az idevezető utak mindegyikét korszerűsíti az önkormányzat, és kerékpárút is épül.

A fürdő szinte minden szolgáltatása négy évszakos lesz, ami 70-100 új munkahelyet, és évi 280 ezer új látogatót jelent majd Miskolcnak és a tapolcai városrésznek.

Nagy Ákos önkormányzati képviselő elmondta, a napokban tartottak egy lakossági fórumot, ahol a helyiek kérték, hogy az építkezésért, a megnövekedett idegenforgalomért, az infrastruktúra használatáért kompenzációra – utak felújítására, a vízelvezetés megoldására stb. – tartanak igényt. Erre a fedezetet a városnak kell biztosítania, tette hozzá a politikus.

További hírek

Olvasnivaló

Programok