Ugrás a tartalomra

Gyalogosgázolás történt a Meggyesalja - Rácz György utca kereszteződésénél

Létrehozva
Gyalogost gázoltak a Meggyesalja - Rácz György utca kereszteződésénél, az Avasi Sörház közelében lévő zebrán csütörtökön a délutáni órákban. Az elsődleges adatok alapján a gyalogos könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
 

Információink szerint, a kétsávos úton a gyalogátkelőhelynél egy autó megadta az elsőbbséget a járókelőnek, egy másik kocsi azonban nem, és elsodorta a gyalogost. A balesetet okozó autó ezt követően továbbsodródott és egy villanyoszlopot is kidöntött, ami rádőlt egy parkoló járműre. 

A sérültet a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, a Katasztrófavédelem munkatársai az érintett járműveket áramtalanították. Az érintett útszakaszt a helyszínelés idejére a rendőrség lezárta, így forgalomkorlátozásra kell számítani az arra közlekedőknek. A rendőrség a baleset körülményeit vizsgálja - tudatta Dobi Tamás a Miskolci Rendőrkapitányság szóvivője.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.