Ugrás a tartalomra

A GYEK-be vitte idén is a Mikulást a Supersum

Létrehozva
A miskolci Supersum Közhasznú Alapítvány idén is meglepetéssel készült a Velkey László Gyermekegészségügyi Központban (GYEK) ápolt gyermekeknek. Az adományvivő és örömszerző akcióhoz a vármegyei katasztrófavédelem is csatlakozott.  
Kép

A tavalyi nagy sikerre tekintettel a B.-A.-Z. Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház GYEK épületébe ismét betért a Mikulás. A kis pácinseknek negyvenötperces műsorral, Mikulás-csomagokkal és számos interaktív és fejlesztő játékkal kedveskedő alapítvány vezetőjétől, Bernasconi-Bus Katalintól megtudtuk: akárcsak 2022 decemberében – amikor hétszázötvenezer forint értékben vittek a GYEK-nek szalagfüggönyt – idén is szeretnének hasonló összegben adományozni az intézménynek.

Kép

Révész János, a vármegyei központi órház főigazgatója, valamint Sólyom Enikő, a GYEK vezetőfőorvosa köszönetét fejezte ki az alapítvány és a helyi katasztrófavédelem megjelent munkatársainak önzetlen segítségnyújtásukért, mellyel szerintük jól érzékelhetően támogatják a náluk fekvő gyerekek felépülését.

Kép

A Télapó érkezéséig a kicsiket a Zrínyi Ilona Gimnázium, valamint a Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek műsora szórakoztatta. Mindemellett a mályi Móra Ferenc Általános Iskola diákjai a témában készített rajzokkal kedveskedtek az aulában összegyűlt és a kórtermet elhagyni sajnos ez alkalomból sem képes betegek részére.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.