Ugrás a tartalomra

Gyermekekről készült pornográf felvételeket osztott meg - letartóztatták

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki 12 év alatti gyermekekről osztott meg pornográf tartalmú képeket az interneten.

A nyomozás adatai szerint az Eltűnt és Kiszákmányolt Gyerekek Nemzetközi Központja (National Center for Missing & Exploited Children, NCMEC) jelentése alapján nyomozás indult ismeretlen tettes ellen, melynek keretében megállapítást nyert, hogy a gyanúsított az internet egyik közösségi kép- illetve videómegosztó alkalmazásán 2024. április 2. és július 12. napja közötti időszakban több mint 80 olyan felvételt osztott meg, amely a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázolja. A felvételeken 12. életévét be nem töltött személyek láthatók - közölte a Miskolci Törvényszék.

Ahogy azt a vasárnap kiadott közleményben írják, a gyanúsított cselekménye alkalmas gyermekpornográfia bűntettének a megállapítására, azonban a cselekmény a nyomozás eredményétől függően súlyosabban is minősülhet. 

A bíróság álláspontja szerint az eljárás kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény miatt folyik, melynek büntetési tétele 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés, mely önmagában megalapozza a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének a veszélyét. Attól is alappal lehet tartani, hogy a gyanúsított a felhő alapú tárhelyben általa tárolt adatokat törölné, ezáltal a bizonyítást a bizonyítási eszközök megsemmisítése útján megnehezítené. 

A bíróság mindezek alapján egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A végzés nem végleges.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.