Ugrás a tartalomra

Győzött itthon az Aluinvent DVTK

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. október 07. szerda 20:49
Megszerezte második győzelmét is az Aluinvent DVTK női kosárlabda csapata a Generali Arénában szerdán este. A piros-fehérek egy rendkívül izgalmas összecsapáson 71-69-re a Cegléd együttesét múlták felül - írja a dvtk.eu.
Forrás: dvtk.eu

Több mint hét hónap elteltével futottak ki saját közönségük elé az Aluinvent DVTK kosárlabdázói. Március 1-jén az alapszakasz 21. fordulójában a Sopron együttesét fogadta az akkor még Cziczás László edzette csapat, amely kétszeri hosszabbítás után 91-95-re maradt alul a bajnoki címvédő ellen.

Ezúttal egy könnyebbnek ígérkező ellenfél, a Cegléd érkezett a Generali Arénába, jóllehet a hazai együttes is alaposan átalakult, amelyet immár Földi Attila irányít. A nézők a járványügyi előírásoknak megfelelően maszkban ültek fel a lelátóra.

A rutinos Sotiriou köszönt be egy hármassal, majd Révész növelte a vendégelőnyt, mire a kimaradt dobások után Kiss Angelika a 2. perc végén megszerezte a hazaiak első találatát (2-5). A folytatás sok hibát hozott, percekig csak a büntetővonalról találtak a gyűrűbe a játékosok. A gyengécske színvonalú periódus végére Ortiz tett pontot egy ziccerrel, amire Földi Attila időkéréssel reagált (5-8). Négy ceglédi ponttal folytatódott a találkozó, a DVTK nem találta a ritmust, de a 8. percben Vukov egy szép hárompontossal megtörte a jeget. Nem sokkal később egy büntetőt is értékesített a diósgyőriek 1-ese, így most a vendégek kértek időt (9-12). A negyed hajrájában Pusztai asszisztját Mokango váltotta pontokra, majd öt ceglédi egység után, öt diósgyőrit jegyezhettünk fel. Vukov büntetőkből, Aho pedig a hárompontos vonalon túlról talált be (16-17).

Jól kezdődött a második negyed, hiszen Medgyessy révén - a mérkőzésen először - megszerezte a vezetést a piros-fehér gárda, amelynek előnye tovább nőtt Vitola dobásai után (22-17). Elkapta a fonalat az Aluinvent DVTK, Pusztai és Vitola is pontosan célzott, a vendégeknél Böröndy csinált egy 2+1-est. Egy a saját palánknál megszerzett labdával Pusztai ment ziccerig, kialakult az addigi legnagyobb különbség (30-21). A kék-sárgák időkérése sem hozott változást, lendületben maradt a DVTK, ennek jeleként Megyó egy hármassal tornázta tíz fölé a differenciát. A Pest megyei együttesben ekkor Sotiriou tartotta a lelket (33-24). Az első félidő végjátéka nem sikerült túl jól egyik csapatnak sem, a Cegléd egy picit faragott a hátrányából (35-28). 

Határozottan lépett fel a DVTK a fordulás után, Medgyessy és Mokango is betalált, a túloldalon Ortiz vágott be egy hármast. Ezt a produkciót Vukov másolta le, majd Vitola is villant (44-31). Keramidas edző időkérése hatott, Bozóki szórt triplát, illetve Sotiriou büntetőzött jól, míg a hazaiaknál Mokango szorgoskodott (48-36). A folytatásban négy ceglédi pont után a hazai együttes kért időt. Ezután rengeteg kimaradt akciót láthattak a nézők mindkét oldalon, a holtpontról Medgyessy mozdította el a csapatát, de Ortiz két hármasával pillanatok alatt szorosabb lett az eredmény (50-46). Kiss Angi négy pontjával újra a DVTK jutott lélegzethez, majd Böröndy kettesére Mokango válaszolt egy tőle szokatlan műfajú dobással, egy hármassal. A negyed eredményét McBryde alakította ki (56-50).

A záró negyed első két percében egy-egy duplát szereztek a csapatok Kányási és Moore céloztak jól, majd Ortiz is (58-54). A folytatás igencsak kiélezett küzdelmet hozott, Vitola lapos középtávolijára a vendégek görög klasszisa reagált (62-58). A diósgyőri timeout után ismét sok dobás kimaradt, mikor végre Pusztai két büntetővel jelentkezett. Medgyessy okosan fogta a gyeplőt, és bár Sotiriou egy hárompontossal ráijesztett a hazaiakra, Vitola gyorsan válaszolt egy duplával (66-61). Szűk két perc volt még hátra a találkozóból, és jött a hidegzuhany. Előbb McBryde szépített, majd Sotiriou 2+1-esével kiegyenlített a vendégcsapat (66-66). Nem volt azonban ideje megijedni a hazai szurkolóknak, mert Vukov hidegvérű hármasa és Megyó két büntetője gyakorlatilag lezárta a mérkőzést (71-66). Öt másodperccel a vége előtt a nagyszerű napot kifogó Sotiriou triplája már csak kozmetikázta az eredményt.

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 2. forduló

Aluinvent DVTK-VBW CEKK Cegléd 71-69 (16-17, 19-11, 21-22, 15-19)
Miskolc, Generali Aréna, 600 néző. Játékvezetők: Tőzsér Dénes Kelemen, Pozsonyi László, Györfy Rúben.
DVTK: Medgyessy 15/3, Aho 3/3, Pusztai 7, Kiss A. 8, Vitola 13. Csere: Mokango 10, Vukov 12/3, Kányási 3, Frindt. Vezetőedző: Földi Attila.
Cegléd: Ortiz, Révész L., Sotiriou, McBryde, Kobolák. Csere: Moore, Bozóki, Böröndy D., Szirony, Kuttor. Edző: Kostas Keramidas.

Edzői értékelések
Földi Attila
: - Nem számítottunk könnyű mérkőzésre, amely szoros végjátékot hozott. A végén a saját malmunkra hajtottuk a vizet, de azt gondolom, hogy már korábban is eldönthettük volna ezt a találékozót. A miénk is új csapat sok fiatallal, talán emiatt is jönnek holtpontok a játékunkba. Csak az a fontos, hogy megszereztük a második győzelmünket.

Kostas Keramidas: - Ez egy új csapat, új edzővel és játékosokkal, ezt össze kell még rakni, amihez idő kell. Kemény mérkőzés volt, amelyen a hazai csapat jóval több büntetőt dobhatott. Szenvedélyesen harcoltunk, ez az én filozófiám, és ezt játékosaim végig meg is tették. 

Az Aluinvent DVTK három nap múlva szintén hazai környezetben játszik. A Csata elleni mérkőzés október 10-én szombaton 18.30-kor kezdődik a Generali Arénában.

További hírek

Olvasnivaló