Ugrás a tartalomra

Ha csak egy verset hallgat meg ma Görög László előadásában, ez legyen

Létrehozva
Különleges videót osztott meg az oldalán a miskolci szépirodalmi folyóirat.

A Színházi világnaphoz kiválóan illő posztot tett közzé oldalán a Műút folyóirtar, ezzel vezetve fel egy új kezdeményezést. A most induló sorozatban a lap szépirodalmi rovatából válogatnak és olvasnak fel a Miskolci Nemzeti Színház színművészei. A friss videóban Markó Béla: Déjà vu című versét adja elő Görög Lászl, ez pedig több szempontból is kihagyhatatlan párosítás.

Görög László (1964) Jászai Mari-díjas (1994), Gábor Miklós-díjas (2020) színművész, 2012-től a Miskolci Nemzeti Színház tagja. Számos alakítását, rendezését láthattuk; filmszerepeiben is maradandó alakítást nyújtott. Jelenlegi szerepei: Hegedűs a háztetőn, Rózsa és ibolya, Hermelin, Vojáger, Tartuffe, A revizor, Babaház (Nóra), A falu rossza, Gyévuska, A színházcsináló.

Markó Béla (1951, Kézdivásárhely) költő, író, szerkesztő, politikus. Számos verseskötete, esszé-, napló- és prózakötete, valamint előadásait, interjút tartalmazó kötete jelent meg. Nagy számú díja közül itt csak a József Attila-díjat (1994) említjük meg. Legutóbbi szépirodalmi könyve: A haza milyen? (versek); Kalligram, Bp., 2021.

Az előadott mű a Műút 085. számában jelent meg.
A felvételt készítette: Ősz Gergely.

Ez is érdekelhet

Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.
Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.