Besüt a nap az ablakunkon, szinte tavaszt sejtet, de csak amíg ki nem megyünk a házból. A szabadban még igen csak röpködnek a mínuszok. Szépen csillogott a felkelő nap fénye ma reggel is az autók befagyott ablakainak jégvirágain. Ha hinni lehet az időjósoknak, Miskolcon pénteken értük el a gödör alját mínusz tizenkét fokkal.
Hogy mennyivel lesz jobb az időjárás a jövő héten, nem tudni még, de azt már igen, hogy a szíveknek lesz alkalmuk a felmelegedésre – talán olvadásra is, ha már nagyon megfagyott – mert kedden lesz az idei első jelentősebb ünnepe a szerelemnek. Nyakunkon ugyanis a Valentin nap.
Ha nem néznénk a naptárt, vagy nem jönne elénk a híre napokkal korábban a sajtóban, akkor is tudnánk, hogy valami készül, mert a boltok megteltek akciós édességekkel, a virágárusok standjai roskadoznak a szebbnél szebb portékától.
Ifjabb koromban nekünk még semmit nem jelentett a nyugaton már akkor is igen népszerű szerelmesek napja a Valentine’s Day. Ahogyan a Halloween is egy horrorfilm címe volt számunkra, nem egy furcsa Mindenszentek. De a világ változik, az amerikai filmek és zene után a tengerentúli kulturális sajátosságok is átszivárogtak lassan az óceánon. Amerikanizálódtunk, és ma már mindkettőt ünnepeljük itthon is. Bálint napon rohanunk a virágoshoz, Mindenszentekkor pedig jelmezt venni a gyereknek az iskolai Halloween-partyhoz. Azok is beállnak végül a sorba, akik eleinte ellenezték, mondván, meg vannak nekünk a saját hagyományaink, nem kell mindent átvenni. A korszellemnek nehéz ellenállni, főleg gyerekkel, életünk szerelmetes párjával.
Hogy maradhatna ki a gyerek a partyból a suliban? Vagy a párunk ne kapjon virágot, amikor mindenki más kap? Reménytelen. Tesszük, amit mindenki más, felvesszük az új szokásokat, és benyúlunk mélyen a pénztárcánkba. Mert lássuk be, a szerelem sincs mindig ingyen. Költeni kell rá. És miért is ne? Kikre költsünk, ha nem a szeretteinkre? A párunkra meg a gyerekekre. Nem ilyenkor kell eljátszani Harpagont.
Érdekesség egyébként, hogy Szent Bálint (Valentin, vagy Valentinus) a szerelmesek, a lelkibetegek és az epilepsziával élők védőszentje is. Tehát lehet, hogy voltaképpen mindhármat ünnepeljük ezen a szép napon. Vagy talán más napokon is – átvitt értelemben -, amikor az ember úgy érzi, diliház az ország, a város ahol élünk, vagy akár a munkahely is. Mert bárhová tekintünk, feszültség van a levegőben, az emberekben.
Nyugalom, békesség alig van, talán csak az otthon a béke kicsiny szigete még, de az is csak akkor, ha hazaérve az ajtón kívül letesszük a nap minden feszültségét, konfliktusait, nyűgét s nyilait. Hogy legalább a családunknak ne vigyük haza a mindennapossá váló háborút. Amihez nem kell, hogy lőjenek, az emberek közötti meg nem értés is háború, hidegháború. És idegháború, amely kimerít, elkoptat, aztán eldob minket.
Persze mindez nyavalygásnak tűnik éppen most az ukrán-orosz harcok és a török-szír földrengés árnyékában. A hétköznapi nyavalyáink eltörpülnek ezek mellett. Adjunk hálát, hogy mi csak idegesek, feszültek vagyunk, míg máshol életek érnek véget és mennek tönkre ezekben a percekben is. A Valentin ugyan nem karácsony, de mégis egy szeretet ünnep. Miközben a saját szeretteinket köszöntjük gondoljunk azokra is kicsit, akiknek nem a virágcsokor beszerzése most a gondja, hanem maga az életbenmaradás.
