Ugrás a tartalomra

Gyilkosság egy miskolci szórakozóhely előtt - Tizenhat éves fiú az áldozat

Létrehozva
Vita hevében leszúrt egy 16 éves fiút egy 20 éves fiatal férfi. A sértett belehalt sérüléseibe.
Kép

Halált okozó testi sértés miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 20 éves vattai férfival szemben. A gyanúsított október 13-án 1 óra 40 perc körül egy miskolci szórakozóhely előtt előzetes szóváltást követően megszúrt egy 16 éves arnóti fiút. A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az újraélesztés ellenére a helyszínen meghalt - tette közzé a police.hu oldalon a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság. 

A rendőrök azonosították, elfogták, majd a rendőrségre előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalembert. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a beismerő vallomást tett elkövetőt őrizetbe vette, egyben előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására is - tájékoztatottak. 

Megjegyzés: A police.hu eredeti sajtóközleményében, amit oldalunk is átvett, korábban vadnai támadó szerepelt, amit utólag módosított a portál vattaira. A téves információ miatt elnézést kérünk!

Ez is érdekelhet

miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.
Mielőtt börtönbe ment még rabolt
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt, aki úgy akart pénzt szerezni, hogy az utcán sétáló nő karjáról lerántotta a táskáját.
Kifosztották az ittas sértettet, felfüggesztett szabadságvesztést kaptak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akik bár szívességből hazavitték az ittas sértettet, „cserébe” majdnem 13 millió forintjával, több mint 200 dollárjával és gépkocsi nyereménybetéteivel távoztak.
Letartóztatták a csalással vádolt férfiakat
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Három férfi letartoztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság, akik a megalapozott gyanú szerint idős, súlyos fokban demens asszonyt csaptak be, és ezzel több mint 80 millió forintot szereztek.