Ugrás a tartalomra

Harmadszor került a virág és a kert a középpontba Miskolcon

Bacsó István
Utoljára módosítva
2024. május 10. péntek 19:30
Már az első napon sokan keresték fel a péntektől vasárnapig látogatható kiállítás és vásárt a Népkertben.
Elkezdődött és vasárnapig tart a harmadik miskolci Florens kiállítás és vásár. Fotó: Osztie Tibor

A Florens 2024 Kert és Otthon címen futó rendezvény főbb tematikái idén a kert, a virág és a szabadidő. A kiállításon mintegy hatezer négyzetméteren, szabadtéren mutatják be és árusítják portékáikat a termelők és a kereskedők. A három nap alatt a szakmai előadások mellett, folyamatosan gondoskodnak szórakoztató gyermekprogramokról is a szervezők, a magas színvonalú gasztronómiai kínálat mellett. 

- Nem csak virágokkal készültünk, hanem vannak itt kerti gépek, kerttervezéssel kapcsolatos tanácsadás, és nem hiányoznak a civil szervezetek sem, a gombászoktól a Vöröskeresztig. Ebben az évben egy általánosabb, jó hangulatú programot tervezünk, amit bárkinek tudunk ajánlani. Érdemes akár családdal is felkerekedni és meglátogatni ezeket a rendezvényeket, amelyek ingyenesek, sőt, még mi adunk ajándékokat mind a három napon, ugyanis tombolahúzás is lesz, amelyen két óránként nyerhetnek a látogatók a kiállítók által felajánlott ajándékokból. A tombola szintén ingyenes, csak egy regisztrációs lapot kell majd kitölteni hozzá – tájékoztatta lapunkat Sashalmi László főszervező. 

Hozzátette, a kiállítók által felajánlott nyeremények között van például ötezer forintos vásárlási utalvány, a Vöröskereszttől ajándékcsomagok, a főnyereményt pedig az OBI áruház ajánlotta fel, egy olajfa képében, amelyet meg is lehet tekinteni, majd a vásár végén, vasárnap talál gazdára. A fődíj sorsolásán mindenki részt vesz, aki a három napban kitöltötte a regisztrációs lapot. 
Az első nap korai tapasztalatairól szólva elmondta, hogy szinte már túl jó az időjárás, a virágokat sűrűn kell locsolgatni a tikkasztó melegben. Ha ilyen szép napsütéssel folytatódik a hétvége, akkor sok látogatóra számítanak. 

Fanni a párja kisfiával, a négy és féléves Botonddal nézte végig a vásári kínálatot, mint mondta, nem ide készültek eredetileg, de az óvodából jövet a kisfiú meglátta a barkácsáruház hódnak beöltözött reklámemberét, azóta nem is akar tovább menni. Már legalább negyven perce itt játszik önfeledten, most éppen a buborékfújóval. Nem sajnálják rá az időt, hiszen gyönyörűen süt a nap.

Liszkai Sándorék Ózdról érkeztek számos saját készítésű, betonból öntött virág kaspóval, cseréppel, amelyeket szeretnének értékesíteni a vásárban. Nekik ez az első ilyen kiállításuk, hobbiként kezdték ezeket a tárgyakat gyártani, a gyerekeik beszélték rá őket, hogy jöjjenek el Miskolcra és nézzék meg, érdekli-e az embereket ez a fajta portéka. A kaspók, virágcserepek, díszek, teljes mértékben illenek egy virág és kert kiállításhoz. Sándor biztosított arról, hogy a termékeik időjárásállók, nyugodtan lehet őket kültéren is használni, akár az erkélyen, a kertben vagy a temetőben is. 

Kissné Balázs Renáta Harsányból érkezett, ahol egy új kertészetük van, jó lehetőségnek tartották, hogy a Florens kiállításon megismertessék magukat a közönséggel. Sokféle növénnyel érkeztek, cserjékkel, örökzöldekkel, kisebb fákkal és évelő virágokkal. Remélte, hogy a lassan induló pénteki forgalom később, különösen a hétvégén felpörög majd. 

A Vas és szerszámközpont standja körül sokan megfordultak, ők mindenféle kerti gépet, szerszámokat hoztak a vásárba, sőt, még szerszámnak látszó gyerekjátékokat is. Róth Nóra üzletvezetőtől megtudtuk, hogy az Újgyőri főtéren van az üzletük, mintegy négyszáz négyzetméteren, ahol a barkácsszerszámoktól az ipari gépekig van minden. 
- Azért jöttünk el kiállítóként a vásárra, mert szerettük volna megmutatni magunkat a szélesebb közönségnek, és egy ízelítőt hoztunk a termékeinkből. Már tavaly is kiállítottunk, de akkor még nem voltunk olyan erősek a kerti eszközök terén, mint most. Sok az érdeklődő, remélem forgalom is lesz ebben a három napban – mondta Nóra.

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!