Ugrás a tartalomra

Három stílus, három csapat a Groove-nál – kövessetek minket a miskolci underground zenei életbe (11. rész)

Kujan István
Utoljára módosítva
2021. március 27. szombat 20:39
Új műsortematikával jelentkezik a Groove. Az átszervezés után olyan szetteket hallhatunk a DJ-ktől, amik hangzásvilágukban újat hoznak a miskolci party-életbe.

Az adásokat és a jövőbeni bulikat három fő irányra bontották, és mindhárom irányvonalat három-három állandó DJ képviseli. A hamarosan induló live stream adások is ennek megfelelően váltják majd egymást, itt azonban valamilyen szinten megmarad a régi modell: vendégszereplők szettjeit is hallhatjuk majd. Úgy néz ki tehát a tematika, hogy hetente jelentkezik új mix-szel a Groove egyik csapata, majd a hónap utolsó hetében egy új arcot köszönthetünk (Guest Session az adás címe).

– Nem új brandeket építünk, hanem a Groove-ot szeretnénk átalakítani egy olyan sorozattá, ahol a helyileg jelenleg hiányzó hangzásvilágok rendszeresen megjelenhetnek. Az esték egységet képeznek majd. Figyeltünk ugyanakkor arra is, hogy a már meglévő brandek műsorait tiszteletben tartsuk – hangsúlyozza a Groove-t szervező Rezidencia csapata.

Élet a Rezidencián 7mirrorral (balra) és totpetivel. Egymást váltják majd a különböző stílusokat képviselő DJ-csapatok. | Minap-archív fotó: Végh Csaba

Nézzük, kik is alkotják a csapatokat!

Groove Tribe, tagok: NewC, Leslie V és Squell
Önmeghatározásuk szerint „a zene a közvetítő közeg, ami összekapcsol minket a közönséggel, hogy azonos hullámokon rezegjünk. Közös rituálékon szeretnénk szórakoztatni és kalauzolni a nagyérdeműt, így alkotva egy törzset”. Mind a hárman közel azonos stílust képviselnek, így szettjeikben fellelhetők lesznek a tört ütemek, a konga, a pazar vokálok. Dominálni leginkább a melodic house (vagy divatosabb nevén „spiri” house), a deep house az afro house és az organikusabb melódiák fognak.

Groove U, tagok: totpeti, Hälga és Danny Petyko
U, azaz underground. A meleg basszusok mellett lüktető, groove-okkal teli deep-tech és tech house szól majd náluk. „A party DNS-ében öröklődik majd a house és a techno, aminek köszönhetően már a legelejétől táncolni támad kedved” – fogalmaznak a DJ-k, akik néha ismerős, néha ismeretlen, néha csillogó, néha nyers, néha vokálos, olykor realisztikus, máskor savas, de mindig energikus világokba visznek el minket. Estjeiken a ritmusszekció, a basszus és az extravagáns hangok kapnak főszerepet.

Groove unknown, tagok: 7mirror, MATO, Xander Moorland
Általuk némileg elvontabb világba csöppenünk; mély és sötétebb hangzásvilág, hömpölygő chordok, monotonabb minimál ritmusok a house perkáin keresztül a techno cinekig, a 4/4 és a tört ütemeit váltogatva. Leginkább micro house, miminal house, dubtech, és ezeknek mindenféle keverékére lehet számítani tőlük. A név eredetét az ismeretlen szerzőktől származó megjelenések adták (Unknown Artist). A három DJ által képviselt vonal nem a könnyen megtalálható (és emészthető) darabokat képviseli, sok esetben névtelen, ritka kiadványok gazdagítják repertoárjaikat, mert kifejezetten a különlegességeket vadásszák szinte hobbyként.

A tervek szerint – miután visszaáll a rend az éjszakai életben is – a rendezvényeik mindegyikének meglesz a saját vonala, a csapatok körforgásban váltják majd egymást. Havonta egy bulit várhatunk, így tulajdonképpen háromhavi turnusokban hallhatjuk újra a kiemelt stílusokat.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!