Ugrás a tartalomra

Három utca lett egyirányú a Selyemréten

Létrehozva
A Selyemréten lakók komfortérzetének javítása érdekében három utcát tettek egyirányúvá a a városrészben. A forgalmirend-változás egy hónapja teszt üzemmódban működik, a Kőrösi Csoma Sándor, az Éder György és a Bólyai utcákban.

Katona Ferenc önkormányzati képviselő a Miskolc Televízió érdeklődésére elmondta: mivel az út egyik oldalán végig autók parkolnak, így már a kétirányú közlekedés nagyon nehezen volt megoldható. – Egy hónapja teszt üzemmódban működik a három utca egyirányúsítása, még senki nem panaszkodott, remélem, hogy beválik – nyilatkozta, majd hozzátette: igazából a végleges megoldás majd a fizetős parkolási rendszer bevezetése lenne.

A táblákat a Városgazda közreműködésével, másfél millió forintból helyezték ki. A költségek egyharmadát a terület önkormányzati képviselője finanszírozta.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Prima-gála a Nagyszínházban III.
Átadták az Év Vállalkozója és a megyei Prima Díjakat a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcGazdaságKultúraTudomány
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által rendezett nagyszabású gálaesten, szombaton hatan vehették át az Év Vállalkozója kitüntetést és három plusz egy jelölt Prima Díjban részesült életművének elismeréseként.
Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.