Ugrás a tartalomra

Hatalmas érdeklődés övezi a hamarosan kezdődő paralimpiát

Létrehozva
Eddig jóval több mint másfél millió jegy kelt el a jövő szerdán kezdődő párizsi paralimpiára - jelentették be a rajt előtt egy héttel a szervezők.
Kép
Ekler Luca / Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

"Nagyon örülünk annak a dinamikának, ami kialakult" - mondta Michaël Aloisio, a házigazdák illetékes vezetője arra utalva, hogy az olimpia rajtja óta 700 ezer belépőt értékesítettek.

Hozzátette: tíz sportág már most szinte telt házas, különösen azok, amelyeket az "ikonikus" helyszíneken, a Versailles-i Kastély parkjában (lovaglás), a Nagy Palotában, a Grand Palais-ban (kerekesszékes vívás/tekvondó) vagy az Eiffel-torony lábánál (ötfős foci) rendeznek. 

A Stade de France-ban sorra kerülő atlétikai versenyekre 500 ezer belépőt értékesítettek.

A fogyatékkal élő sportolók legnagyobb nemzetközi eseményére ezzel együtt még 800 ezer jegy elérhető, a legolcsóbb 15 euróba kerül. A szeptember 8-ig tartó paralimpián 4400 sportoló, köztük 39 magyar vesz részt.

Ez is érdekelhet

Kohlrusz 11 góljával a mezőny legjobbja volt. Fotó: magánarchívum
Simán győztek a diósgyőriek
SportMiskolc
Hazai környezetben hat góllal diadalmaskodtak a hevesiekkel szemben.
Radics húsz pontot gyűjtött a hazaiaknak, de ez is kevés volt a sikerhez. Fotó: magánarchívum
Kikaptak a Farkasok
SportMiskolc
A férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjának alapszakaszában a 7. forduló mérkőzéseivel folytatódik a küzdelem.
labdarúgás
Nyertek a közlekedésiek: kilenc sárga, két büntetőgól
SportMiskolc
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztály, Észak csoport, 12. forduló.
Vitányi László a diósgyőriek vezetőedzője. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek elgázolták a piros-fehéreket
SportMiskolc
Hazai környezetben kiütéses vereséget szenvedtek az élvonalbeli diósgyőri hölgyek.