Ugrás a tartalomra

Hatezer éves aranyleleteket találtak a Herman Ottó Múzeum régészei

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. március 03. szerda 18:07
Arany tárgyakat találtak egy 6 ezer éves rézkori temető feltárásakor a bükkábrányi lignitbánya területén a miskolci Herman Ottó Múzeum régészei - közölte az intézmény.

A bükkábrányi lignitbánya területén, ahonnan 2007-ben a 7 millió éves ősfák is előkerültek, már több mint egy évtizede dolgoznak a fáradhatatlan szakemberek, hogy feltárják a régészeti emlékeket, mielőtt azok a bányaművelés áldozatává válnának. A régió kiváló földrajzi adottságai évezredeken át kedveztek az emberi megtelepedésnek, így számos régészeti korszak egykori településeit, temetőit tárták már fel itt, köztük legutóbb az a 34 sírból álló temetőt, amelynek 3 temetkezése különleges kincseket rejtett. 
 

A temető egy rézkori népességhez tartozott, amelyet fő lelőhelye nyomán a szakemberek Bodrogeresztúri kultúra néven különítenek el. Róluk még nincsenek írásos emlékek, csak a használati tárgyak mesélnek arról kik is lehettek.  

Ez a Kr. e. 4000 körül élt közösség, már használta a rézeszközöket és a Kárpát-medencében az elsők között hordott arany ékszereket. Maga az aranyművesség elterjedése Európában nem sokkal korábbra tehető: a mai Bulgáriában található Várnán feltárt temető és férfisírja, Kr. e. 4500-ra keltezhető és a korszak leggazdagabb, legismertebb temetkezése. A rézkorban egy egységes fémműves kultúrkör jött létre a Balkán félsziget és Szlovákia délnyugati része között, ebbe tagozódott bele a Bodrogkeresztúri kultúra is.

A bükkábrányi bánya területén feltárt három női sírból, több mint egy tucat aranytárgy került elő, elsősorban karikás és kúpos lemezcsüngők, amelyek egykor egy fejdísz részei lehettek. Ezt onnan tudni, hogy a halánték környékéről kerültek elő a tárgyak. Ezek a csüngők, habár több rézkori lelőhelyről is ismertek hasonló darabok, magas igényű kialakításuk folytán az eddig ismert legszebb példányok közé tehetők. Maguk a csüngők és szimbolikájuk is gondolkodóba ejtik a régészszakmát. Egyes elképzelések szerint ezeknek az ékszereknek a formája stilizált női alakot utánoz és a rajtuk található poncolt dudorok pedig a női domborulatokat testesítenék meg. 

A nemrégiben feltárt temető különlegessége, hogy egy rangos férfitemetkezés is napvilágra került, neki azonban nem arany tárgyai voltak, hanem egy pattintott kőpengéje, egy csiszolt kőbaltája és egy 2 kilós rézcsákánya. Ez utóbbit inkább egyfajta jogarként használhatta, mint tényleges szerszámként. E négy gazdag temetkezés mutatja a korabeli közösség előkelő egyéneit: ezek a tárgyak kimagasló presztízs értékkel bírtak, hiszen az arany még akkor is ritkaságszámba ment. A nyersanyagot valószínűleg a Kárpát-medencéből szerezték be, felszíni ércgyűjtéssel és aranymosással. Arra, hogy helyben állították elő, vagy készen hozták valahonnan, a tárgyak kidolgozásából nem lehet következtetni.

A kárpátmedencei rézkorszak meglétét 1876-ban fogadták el tudományosan Budapesten, a VIII. Nemzetközi Őstörténeti és Embertani Kongresszuson, mivel a korszak nem egységesen jelent meg Európában. Északon, például Angliában, hiányzik és az újkőkor után átmenet nélkül a bronzkor következik. A korszak kezdete klímaváltozáshoz köthető, nem egyedülálló módon az emberiség történetében. Az akkori emberek alkalmazkodtak az új állapotokhoz: a növénytermesztésből és állattenyésztésből az utóbbi vált jelentőssé, a korábbi lakóhelyként szolgáló településhalmokat felhagyták és sík terepi, laza falvakat hoztak létre.

Megjelentek a fémeszközök és a társadalom is tagoltabbá vált, ugyanakkor a kőeszközök használata is tovább élt és új technológiával nagyobb és hosszabb kőpengéket tudtak előállítani. Az utóbbi évek régészeti kutatásai egyre több információt tárnak fel erről az időszakról és az egyre jobban előtérbe kerülő természettudományos kutatások által valóban át kellett írni a történelmet, mivel a radiokarbonos kormeghatározás épp a Bodrogkeresztúri kultúra időrendjét pontosította.

A Herman Ottó Múzeum régészei a rézkori temető mellett például késő-rézkori szarvasmarha áldozatot, valamint kelta és szarmata falvakat is feltártak a 2020-as év folyamán a lignitbánya területén, ezért a leletek restaurálása és pontos feldolgozása még hosszú időt fog igénybe venni. Tervben vannak radiokarbonos kormeghatározási és további természettudományos vizsgálatok is, amelyekkel pontosan meg lehet majd mondani mikor lettek eltemetve és milyen kapcsolatokkal rendelkeztek e rézkori közösség tagjai. 

A temetőben feltárt aranytárgyak néhánya nemrégiben nem mindennapi módon debütált a nagyközönség előtt, a feltárást vezető régész, Németh Attila, egy unboxing videóban mutatta be azokat a múzeum Régészeti Tárának YouTube csatornáján:

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!