Ugrás a tartalomra

Hatvanöt milliárdból fejleszt a MOL Borsodban

Létrehozva
A MOL Petrolkémia legújabb beruházása negyven új munkahelyet teremt Tiszaújvárosban. 

Hatvanötmilliárd forint értékű zöldmezős fejlesztéssel létesít propilénüzemet a Mol Petrolkémiai Zrt Tiszaújvárosban. A beruházást követően az új létesítményben évente százezer tonna propilént állítanak majd elő.

Preview Image
Képgaléria: Mocsári László

A jelentősen hozzájárul a MOL-csoport növekvő propilén igényeinek kielégítéséhez, valamint az épülő poliol komplexum anyagellátásához. A társaság ugyanis célul tűzte ki, hogy termelésében csökkenti az üzemanyagok részarányát, és több petrolkémiai, műanyagipari terméket állít elő. Az új propilén üzem ezerkétszáz munkahely megőrzését is segíti.

Ez is érdekelhet

Letartóztatták a "nagy dohányost"
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki több ezer darab illegális dohányterméket szerzett meg értékesítési céllal.
Szarvasbőgést hallgathatunk kisvonattal
Borsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőKörnyezet
Az Északerdő Zrt. idén is megrendezi hagyományos nagy sikerű programját,
a pálházi szarvasbőgés-hallgató vonatozást, szeptember 18-án, pénteken
és 19-én, szombaton.
Tanulniuk kell még a szakmát
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei II. osztály, Észak csoport, 3. forduló.
A címvédő Lehmann Csongor is ott lesz a Supertri döntőjén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
A Supertri Pro Series döntőjét szeptember 6-án, vasárnap rendezik meg Jersey szigetén. A bombaerős mezőnyben ott lesz Lehmann Csongor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub kiválósága is, aki címvédőként érkezik az erőpróbára.